Horváth János: Az ékesszóllás a' koporsóknál (Weszprém, 1816) - 10.178a

Nyugodj édes Hazánk* czimeres Fija! Nyugodj! terjedjen reád az Egek’ áldása. Majd ha a' végső napon a’ trombita’ rettentő hangja felrezzent porunkból, eledbe sietünk ölelni, ’s meghálálni nemes esetedet. — Méltóságos Jegyes! szüntesd el szomorú nyögésedet, törüld le a’ keserű könnyeket. Elesett ugyan a’ te hív párod , de fején maradt borostyánja. Te méltán büszkélkedhetsz a’ te Vitézedben , dicsekedhetsz áldozatodban : mert a* mi életednél is kedvesb volt, Hősödet, tetted a’ Haza’ Oltárára. Pompa gyanánt hordozd nagy Nevét melyjeden. Pai’s helyett fog szolgálni néked ez a’ drága ereklye minden ügyeidben. — Vigasztalódjatok ti is Nagy Méltóságú Rokoni. Az ö dicsőséges elhunyttá nevelni fogja a’ ti fényes Házatoknak díszét. Méltóvá lőtt ő a’

ti

zején volt cltemettetve, míg nem Tek. Szalabéri Horváth Imre Ur , több Tek. Nemes Vármegyéknek Tábla Bírája, elesttének helyére vezettetvén a’ holtakat felásatta, 's szeretett Sógorára bizonyos jelekből reá esmért, ’s Pannónia’ Hegyére felvitetvén tetemit, illendő Egyházi pompával egy holnap jmilva újra eltakaríttatta.

— (319) —