Horváth János: Az ékesszóllás a' koporsóknál (Weszprém, 1816) - 10.178a

hirdetek; reményiem, megszerzik gyászos Halgatóimnak kegyes figyelmetességöket. *

* *

Régen megeunértt igasság az : hogy nem magunknak születtünk, hanem mindenünknek nagy részét a’ Haza kívánnya magának , és mi néki áldozni tartozunk : nagy részét azon tehetségeknek, mellyekkel a’ természet’ Ura halhatatlan lelkünket felékesítette : nagy részét azon javaknak, mellyekben a’ Hazának általa részesülünk ; úgy mint a’ melly életünket, birtokunkat, neveltetésünket, tehetségeinknek, tálentominknak haszonvételét , szorgalmatosságunknak gyümölcseit, ’s az azokkal való szabad élést őrzi. A’ Hazáról szóllván , olly társaságot értek én, melly Fejedelmével, mint fó a’ tagokkal , szorosan öszve van kapcsolva. Ezekhez képest a’ Férjíiú , ki Hazájának él , megkü- lömböztetett tisztelettel, kész engedelmés- séggd viseltetik Királyjához, úgy mint a’ ki az Ország’ hatalmának, ’s méltóságának Képe , Feje , Vezére , Fö Bírája a’ Nemzetnek. Mint igazi nevendékje a’ Törvényszerzö hata— (245) —