Horváth János: Az ékesszóllás a' koporsóknál (Weszprém, 1816) - 10.178a

lyeket részszerént maga a' holt, néma ékes szokással hirdet a’ Gyülekezetnek: mi lyenek a’világ’múlandósága, az emberi élet’ rövid volta, a’ dicsösség' hiú semmisége , a’ kemény számadás , ’s a’ t. vagy a’ mellyek az Ö életében meg- bizonyíttattak. Azután a’ tanúságokat fogja, mellyek ezekből az életnek bölcs intéz sere következnek, magas ’s erős gondolatokban kötni azoknak szívekre ; az elhunyt' erkölcseinek követésére serkentvén. Végre kegyes emlékezetre é- breszti, ’s reménységet gerjeszt idves- sége, ’s a' szomorúságnak kiderűlése e- ránt. Ebben is példánk lehet Bossuet halotti dicséreteiben (1). Azonban ide Thomas', D’ Aguesseau Franczia Ország’ Canceiláriussára (2) mondott Beszédjének Béfejezését (a) kapcsolom.

(a) „Azok a’ kik meghalnak, mindnyájan

„könyekkel becsültetnek: a’ jó barátot

ba

— (I2Ó) —

(I) Eossuet o raisons funebres a Paris l3o2.1. II. Tom. (2 p D. Aguesseaus Reden 46 old.