Parizek, Elek: Vasárnapi és ünnepi evangeliomoknak értelmezése ifjuság számára : Gyakorlati segédkönyvül hitoktatók, s hitszónokok használatára. 2. kötet (Pest, 1846) - 10.060b
63 ez az emberi életnek legnagyobb s legfontosabb mestersége. S ezen állítmány igaz. Mert nem kell-e mások megítélésénél az embernek ön magából kiindulni? A ki önnön magát jól ismeri, nehezen fog másokról méltatlan ítéletet hozni, tulajdon tapasztalásából tudván, milly gyarló az ember, s milly sok hibának van alávetve. 0 embertársainak cselekvényeit inkább menlendi; s mindig megemlékezik arról, hogy hasonló viszonyok közt talán ö se cselekedett volna jobban. Ezen önisméret tehát részvét s kíméletre fogja öt határozni, emberiebb érzeteket gerjesztend benne és soha sem engedendi, hogy büszkén mások fölé emelkedjék. Azon ember, ki ön magát ismeri, annál előbb megjavitandja hibáit, minél világosabban észreveendi azokat magán s átlátand- ja a szükséget, hogy tőlök minélelöbb szabaduljon. Iparkodni fog tehát a gonoszt letenni, a jóban gyarapodni s ennélfogva mindig tökéletesbé lenni. Milly tetemesen elömozditandja ez által ideig s örökké tartandó boldogságát? 3) Méltatlanság és kár az ellenkezőből. A ki ellenben magát s tulajdon lelki állapotját nem isméri, miként fog az másokról Ítélhetni? Mikép fogja azon ember a távollévőt megismerni, ki a körülte legközelebb fekvő tárgyakat sem ismeri? Helytelenül fog tehát mások felöl Ítélni, s fonák értelmet adand cselekvénye- iknek; alap nélkül fog másokat megvetni és kisebbíteni, jobb s tökéletesebbnek tartván magát náloknál. De nem érdemli-e meg az Hlyen sokkal inkább hogy másoktól megvettessék, mig ö veti meg embertársait? — Ezenkül illy ember ép olly kévéssé épülhet ki hibáiból, mint a kóros betegségéből, mig ezt el nem ismeri, egészségesnek tartván magát; erkölcsi állapotja tehát mindinkább nehezbül, mig végre gyógyilhatlanná válik. 4) Szén ti r a ti szöveg. Mert ha valaki (önisméret hiányából) magát valaminek állítja lenni, holott semmi, ö maga csalja meg magát, mond sz.
