Parizek, Elek: Vasárnapi és ünnepi evangeliomoknak értelmezése ifjuság számára : Gyakorlati segédkönyvül hitoktatók, s hitszónokok használatára. 2. kötet (Pest, 1846) - 10.060b

372 fenn élete? S következőleg nem él-e az étel által, mely- lyet naponként magához vesz? Úgy a léleknek is nem ugyan testi, de lelki eledelre van szüksége, hogy az Is­ten kegyelme állal létesített lelki életben legyen. íme lelki életet Ígéri Jézus annak, ki testét és vérét méltán veendi, éspedig e természet fölötti eledelnek erejénél fogva. Méltán mondja tehát: A ki eszen engem, ö él én érettem, azaz, vevén testemet és véremet, veendi egyszersmind kegyeimet, mellyek nemcsak meg- erösítendik lelkét a jóban, hanem erkölcsileg is életet öntendnek beléje, s kedvessé teendik mennyei atyámnál; ö e kegyek által, ha gondosan megőrzi azokat, örökké élni fog, s az örök üdvösséget nyerendi el. A mint en­gem elküldött az élő atya, én is élek az atyá- ért, az az, valamint én emberi természetemnél fogva azért élek az emberek közt, mert a mennyei atya, ki minden életnek kűtforrása, adá nekem az életet, és a végből küldött e világra, hogy az embereket az örök kárhozattól megmentsem. Én tehát mint ember atyám ke­zéből vevém életemet, és az, ki engemet eszen, az én kezemből veendi a lelki és örök életet. Ezek valóban mind nagy és dicső foganatjai ezen valódilag mennyei és rendkívüli eledelnek! dj Hogy azonban a zsidóknak világosan megmu­tassa, mennyivel fölülmúlja ezen eledel a többi, bár szokatlan és csodálatos eledeleket, megjegyzi Jézus a különbséget e szentség és a manna között, mellyet hajdan a zsidók az arabiai pusztában éldeltek. Ez is egészen kü­lönös és rendkívüli eledel volt, minthogy negyven évig naponként az égből hullott alá; mi okból mennyei kenyér­nek is neveztetett. Azonban alkalmas volt-e e csodála­tos eledel a test mellett az ember, lelkének is szellemi táplálatára? Avagy részesitheté-e a belőle evőket az Is­ten kegyelmében? S elég hathatós volt-e az embereknek a lelki baláltóli megmentésére? Mert nem szenvedtek-e sokan azok közöl, kik belőle ettek, ideigleni és örök ha-

Next

/
Oldalképek
Tartalom