Parizek, Elek: Vasárnapi és ünnepi evangeliomoknak értelmezése ifjuság számára : Gyakorlati segédkönyvül hitoktatók, s hitszónokok használatára. 2. kötet (Pest, 1846) - 10.060b
311 rendeltetett, hogy a gyermek Jézusnak születése után negyvenedik napon a jerusalemi templomban történt bemutatásáról ajtatosan megemlékezzünk. Minek történetét a mai napra rendeltetett sz. evangeliom körülményesen elbeszéli. Ennek tartalma szerint t. i. minden elsőszülölt fiú gyermeknek, a zsidó népnek az egyiptomi szolga- ságbóli kiszabadulása emlékéül, föl kellett Istennek ajánl- tatnia, és a Mózes törvényében rendelt ajándok által ki váltatnia. Bár pedig a b. Szűz rendkívüli szülése következtében e törvény teljesítésére nem köteleztetek, annak mégis önként engedelmeskedett, és a fölebb idézett napon isteni gyermekét a szokott áldozattal együtt a templomba hozá. Simeon az Isten sz. Lelke által ihletett aggastyán ezen áldozat alkalmával az Istennek belső su- garlatából a gyermeket világ Üdvözítőjéül ismeré, továbbá örömmel vévé karjaira, és dicsérte az Istent, hogy az olly rég várt Megváltónak eljövetelét megélni engedé. Jézusnak a templomban történt ime föláldozásának emlékezetére e napon az egyházban összegyülekezett hívők viaszgyertyákat szenteltetnek az Isten tiszteletére az áldor által; ekkor szenteltetnek meg egyszersmind az egyházi szertartásokhoz szükséges és alkalmazandó viaszgyertyák is, meggyújtafnak, és ünnepélyes menettel énekszó s ima közt az istenházában körülhordoztatnak, részint hogy a gyermek Jézus bémutalására annál élénkebben visszaemlékezzünk,‘részint hogy az Üdvözitö- nek e világra való jövetele jobban kifejeztessék, kit Simeon világosságnak nevezett a pogány nemzetek fölvi— lágositására. Ezen Ünnepnek titka ama szent szándokot gerjeszsze föl bennünk, hogy már gyermekségünktől fogva ajánljuk föl mi is magunkat az Istennek tiszta erkölcs, és keresztény cselekvények által. E szándokot ugyan mindennap, de leginkább ma Jézus föláldoztatásának emlékünnepén kell buzgóan megújítanunk’ Igaz gyönyörrel vessük továbbá a b. Szűznek példájára magunkat hitünknek törvényei alá; szívesen látogassuk az istenim