Parizek, Elek: Vasárnapi és ünnepi evangeliomoknak értelmezése ifjuság számára : Gyakorlati segédkönyvül hitoktatók, s hitszónokok használatára. 1. kötet (Pest, 1846) - 10.060a

324 hagyá sz. Pál, midőn isteni kegy állal tévelygéseiből az igaz hitre tért; mert ámbár korábban a keresztények ellen gyakorlott üldözés szellemének, s egyéb vétkes in­dulatoknak volt rabja, megtérése napjától mégis minden tekintetből úgy megjavúlt, hogy későbben ép olly pél­dánya lön a legdicsöbb erényeknek, a minő botrányul szogált előbb ellenséges indulatai által minden keresz­ténynek. 6) Szentirati szöveg. A milly jeles Pálnak a nagy apostolnak példája, olly nagy buzgalma is, mely- lyel minden keresztényt hasonló javulásra s előbbi hi­bája letevésére serkent: Az okáért, mond ö, ha föl­támadtatok a Krisztussal,- az odafelvalók- ról elmélkedjetek, (a mi benneteket örökké boldo- gitand) nem a földiekről; (az az, ne kívánjátok ren­detlen indulatitokat kielégíteni), most pedig vesse­tek le ti is minden haragot, boszankodást, gonoszságot, káromlást, rút beszédet a ti szájatokból, ne hazudjatok egymásnak, levetkezvén az ó emberből az ö cseleke­deteivel, és fölöltözvén abba az újba, a ki megújitatik, annak ábrázatja szerint való ismeretére, a ki azt teremtette. Koloss. 3, 1. 2. 8. 9. 10. 7) Az ellenvetések megoldása. De talán némelly gyermeknek nehezen fog esni rósz szokásaitól egyszerre megválni, könnyelmű sorsosivali kedves tár­salgását félbenhagvni, s magát úgy viselni, hogy többé semmi gáncsolható ne találtassák rajta. Ezen tetszetes nehézség tökéletesen el fog múlni, csak kellő huzgó- sággal, és komolysággal fogjon élte javításhoz. Mert hiszen gyorsan merészelvén félig legyőztük a dolgot, s e szerint az első merész lépés megkönnyebitendi a javu- lásábani haladást. A jó Isten, ki az üdvös szándokot gyá- molitja, ha igaz bizodalommal kérendi öt a gyermek se­gélyéért, minden akadályt elháritand útjából. INémelly

Next

/
Oldalképek
Tartalom