Bourdaloue, Louis (S.J.): Tisztelendő páter Bourdaloue Lajosnak prédikátziói. 4. könyv (Pest, 1814) - 10.047d

( )

hűl is: második hiba, mellyről fogok beszéljem ' a’ második részben.

MÁSODIK RÉSZ.

Tudni és nem ítélni, az gyakorta szemér- metesség és jó erkölts; de ítélni és nem tudni, az úgymond Aranyszálú Sz. János, mindenkor oktalanság s vakmerőség. Ha pedig az igaz közönségesen, sokka'l inkább igaz az különösen, mondja azon Sz. Atya, mikor a’ felebarátunknak megvetéséről s kárhoztatásáról vagyon a’ szó: a’ honnan következik, hogy a* rósz és kárt okozó ítéletek, mellyeket mi a’ felebarátunk felől teszünk , tsak nem mind vakmerők és vétkesek; miért, azért, hogy tsak nem soha sints meg azoknak az a’ nyilvánvalóságnak ’s bizonyosságnak gráditsa , rnelly azoknak megigazlására szükséges volna. Valóban, Keresztények , nem ok nélkül mondja a’ Királyi Próféta , hogy hiúságosok az emberek’ fiai, és hogy hamisak az ő mérőserpenyőik, és hogy egyedül a’ tudomások’ hija miatt töbnyire az o ítéletikben nints megiátszodtatásnál ’s hazugságnál egyéb. (A) Mert hogy annak próbájára jöjjünk , mi közönségesebb a’ világban, mint Játszatok szerént ítélni, mint a’ szándékok fejői a’ tselekedetek által ítélni, mint más ember’ szava után ítélni, vagy ha valaki önnön maga által ítél, mint hirtelenséggel ítélni, mint maga bizottsággal tellyes bizonyosággal ítélni , mint merő gyanúságokat bizonyos megmutatásoknak ’s meggyőzéseknek tartani, mint tulajdon maga’ látomásival visszaélni, igen követvén, igen messzére vivén, és kiterjesztvén azo(A) Fsai, 6i, 10%