Bourdaloue, Louis (S.J.): Tisztelendő páter Bourdaloue Lajosnak prédikátziói. 2. könyv (Pest, 1814) - 10.047b

< i<9 ) örök vesztedre szolgálni. Emlékezzél meg y hogy elköll egykor hagynod azt a kölletén fö­lül valót, és hogy minekutána , megtartván azt, gyűlöletesé tetted magadat a’ világban , minekutána az Isennek gyülölségét magadra vontad, el fogod azt hagyni holtodkor : a’ hely­ett , hogy föláldozván azt, a’ könyörületesség- nek, Mennyországot szerzed meg magadnak. Emlékezzél meg, hogy semmi sem is fogja na­gyobban kínszeríteni az Istent az ö üdéig való áldomásinak reád Öntésére, mint ama’ Szent használása a’ te javaidnak a’ szegények’ vigasz­talására ; a’ Krisztus Jesus’ igéje nyilván való az iránt : adjatok, és adatik néktek. Végez-* zük el: alamisnának parantsolatja, alamisnának mivolta, az az, miről én beszedettem néktek: ím’ ez annak a’ rendje, és ez az utolsó rész­nek tárgya. HARMADIK RÉSZ. A' rend adja meg a’ tökéletességet min dennek ; és mikor a’ Szent Lélek a’ Szentírás­ban értésünkre akarja adni, hagy az Isten mindent Isteni módon tselekedett, megelégszik azzal, hogy mondja nekünk, hogy minden^ annak rende s mértéke szerént tselekedett. A tiszta szeretet is, úgymond Aqvinumi Szent Tamás, az a’ jó erköltsöknek Királynéja, meg­szűnne jó erkölts lenni, ha a’ rend hibázna ab­ban : az Énekek' Könyvében említett Jegyes is leg különösebb kegyelmek közé , raellyeket vett volna az Ö Vőlegényétől, számlálta azt, hogy elrendelte a’ szeretetet az Ó Szívében: El­rendelte bennem a szeretetet, (A), de mit ? (A) Caut, 1, 4«

Next

/
Oldalképek
Tartalom