Vauge, Gilles: Értekezés a keresztény reménységről a lélek-tsüggedtsége, bizodalmatlansága, és felesleges félelme ellen (Béts, 1820) - 10.025
Folytatása ugyan azon Tárgynak* I. $. Az eddig mondattak elejét Teszik mind azon ké- sértéseknek, mellyek a’ keresztény Reménységet ostromolni szokták. 1. keresztény Reménységnek, szinte, mint a’ többi Jóságoknak meg vannak a’ maga késértései , és ezen késértések közönségesen leg inkább azok után leselkednek, a’ kik az isteni félelemben élnek. Mert a’ kik az Istenről, és idvességekröl meg felejtkeztek , inkább az el bizakodásban mint a’ remény- végtelenségben vesznek el , vakmerőén az Istennek világoson ki nyilatkoztatott akaratja ellen reményi- vén, magok meg jobbítások és az Isten, és Anya- szentegyház parantsolatjai meg tartása nélkül az Id- vességet elnyerhetni.— Az ő reménységek nem keresztényi reménység , hanem egy irtóztató vakság , a’ miről itten nem is kívánkozunk emlékezni, minthogy a’ mi tzélunk itten tsak azon késértésekröL szóllani, mellyek azoknak reménységeket veszik körül, a’ kik igazán abban fáradoznak, hogy az Istennek tetszhessenek. Láttuk már, hogy Sz. Bernárd állítása szevént, az illyen Istenfélőkre nézve, a’ leg erőszakosabb, leg ámítóbb és tartósabb késértés az, a’ melly az ő reménységeket feszegeti, valamint azt is, hogy az ellenség ezen keresztényi Virtus ellen fordítja minden mesterkedését, és fegyverét. Most
