Vauge, Gilles: Értekezés a keresztény reménységről a lélek-tsüggedtsége, bizodalmatlansága, és felesleges félelme ellen (Béts, 1820) - 10.025
buzdittathatik fel az Istennek szeretetére, és az eránta való háladóságra, mindég érzéketlen, és hideg lévén eránta. — A’ keresztényi jóságoknak gyakorlásában pedig serény, és buzgó indulat nélkül rest maradván. Ellenben ezen reménységgel élesz- tetvén az ember, kész mindenekhez fogni, és a’ leg nehezebb dolgokat is végre hajtani, és azért evvel, mint leg hathatósabb eszközzel serkengeti a’ Sz. Apostol a’ Hiveket a' jó erköltsökre mondván: Azokáért illyen igéretink lévén szerelmesim ! tisztítsuk meg magunkat a’ testnek, és a* léleknek minden fertel- mességétöl, a’meg szentelést véghez viyén isteni félelemben. a) i5. Azt se vélje pedig senki, hogy azon erősítéssel: hogy t. i. sokan reményiették, hogy részesülnek a’ Választottaknak tett ígéretekben, és hogy azoknak számokból valók, ’s még sem lettek az öröké való életnek örökösi, hanem el kárhoztattak, az eddig mondattakat meg lehessen erötleniteni, mert valamint már felyebh előre botsájtatott, ennek tsak az az oka: hogy az ollyanok nem maradtak reménységekben álhatatosak, és mivel meg szűntek bizo- dalmokat egész végig az Isten irgalmasságába és az Úr Jesus Kristus érdemeibe helyheztetni. Minthogy ha ezek tántoritatlanúl meg maradtak volna egész pályafutásoknak végéig az alázatos reménységben, bizonyára el maradhatatlan lett volna idvezülések, mellyet tsak annak hijánosságával vesztettekei, el hagyván őket az Isten, a’ ki tsak az alázatosaknak, és a* kik az ö irgalmasságába, és az Űr Jesus Kristus vére érdemeibe bíznak, gyámola. Az illyen szeren- tsétlenek meg szűnvén reményleni, szükségképen el vesztették az igazságot is, és az Istenhez való szerete- tet, vétekbe estek, és magokat az által örökre el veszítették, a’ mellyet is mind magok hibájuknak, és gonoszságoknak tulajdoníthatnák. Azért int bennünket ?3o a) Korint. II, 7. t,
