Wittmann József: Miért ellenzi az anyaszentegyház a vegyes házasságokat? : Egyházi beszédekben Viser után magyarosította Wittmann József (Pozsony, 1841) - 02.490
I. A’ sz. írás tanítása a’ vegyes házasságról
4 megjelenik: akkor látszanék, mintha 0 már nem lenne ugyan azon Krisztus, ki magát ’s tanítását száz más alkalmakban a’ világnak ’s örömeinek olly szilárdul ellene feszítette. Mindazonáltal ezen ellenmondás csak látszatos, ’s Golgotha és Kána közt szoros összefüggés létezik. A’ sz. atyák, kiknek a’ sz. irás magyarázatában gyakran láthatólag jelen volt a’sz. Lélek, nem hagynak a’ felől minket bizonytalanságban. Alexandriai sz. Czyrill ezen tekintetben így szól: „illik , hogy az ember természetét újítandó nem csak a’ már élőkkel áldást közöljön 5 hanem a’ születendőknek is kegyelmet készítsen, és születésüket szentesítse.“ (Comm, in Joan. 1. II. c. 22.) Úgy szólnak Ágoston, Epi- fán , Maxim , Theodoret ’s több más egyházi tanítók is. Golgothán Jézus az embereket Istenhez kötötte; Kánáhan pedig önmagokhoz, a* férfit az asszonyhoz. Olt, úgy szólva, szellemi; itt pedig földi házasságot kötött. Olt azon házasságot kötötte, mellyben a’ lélek mint menyasszony, maga az Istennek eljegyeztetik; itt pedig oily at, melly- ről irattatott: ketten lesznek egy testben. (Mos. I. k. 2, 24.) Az mennyei, ez pedig földi házasság. Golgothán megváltattak, Kanában pedig születésekben megszentesiteltek az emberek. Krisztus megáldotta jelenlétével a’ házasság kötelékét, s’ a’ természet állapotából a’ kegyelem állapotára felemelte. (Epif. haer. 67.) Azelőtt csak szomorúsággal szülhettek az anyák, mivel szülöttjeiken Isten haragja függött; most pedig ezt örömest tevék , reménylvén egy uj mennyország polgárát adni a’ világnak. Ezért jegyzi meg sz. Czyrill: „Krisztus élvévé a’ hajdan gyászt a’ szülésnél.“ Hol az evangyeliom olly szembetünőleg nyújtja kézhez az elmélkedési tárgyat: olt soká anyagot keresni nem kell a’ hitszónoknak. A’ mai