Vezerle Gáspár: Válasz n. t. Prámer Alajos kassai szent széki aljegyző úrnak, a káptalanok eltörölését indítványozó röpiratára (Eger, 1849) - 02.428
14 September hó elejéig — akkor ellenük fordul az egyház főknek; őket ítélő széke elejébe idézi; szabadon bírálja nem csak tetteiket, de szivük érzelmeit is; és nagv stentor hangon hirdeti ki legbölcsebb, s csalhatatlannak hitt emez Ítéleteit: „ha az egyházi fők bonpolgári hivatásukat, és ezzel össze kötve az egyház igaz érdekét fölfogva, nem az elvesztett gazdag, s hatalmas állás romjai felelt buslako itak volna44 hanem „átalakulásunk első perczeiben — — buzdították volna a papságot; political átalakulásunk még kevésb nehézségekben került volna.44 Ez már azután egy tudós férfihez, egy paphoz , egy szentszéki jegyzőhöz illő nyilatkozat ! — Ugyan micsoda viszketeg állásban lehetet P. A. ur akkor, midőn ezen szavakat Írásban foglalta? En nem hiszem , hogy a fejében és keblében csatázó több nemű eszmék és kedélyek önt annyira föl nem heviték, hogy azon perczben csak azokat vala képes gondolni, írni és még mondani is, mellyeket a szenvedélyek egy bizonyos neme idézett értelme elíbe, csúsztatott tolla hegyére, rakott éles nyelvére; máskép egyháza főnökeiről olly alacsonyul nem ilél, olly becstelenílőleg nem ir. — Itt akaratlanúi is elmémben ötlött a szárnyasak országából az ingnatus cucullus és a maga fészkében piszkoló tisztátalan madár. - Vagy tán az illyenekben helyezi P. A. ur a szólás szabadságát ? az illyenek által akarja kivinni az egyház reformot ? illyenek által törekszik nyakát szegni az általa képzelt hét fejű sárkánynak, az absolutismusnak ? De higyje el ön. az illy modorral nem messze megy; kevés helyeslőkre, még kevesebb védőkre talál; sőt mint bőven tapasztalául, undorral fordulnak el a jobb érzésüek ön gondolkodásától, és vastag kifejezéseitől Ne vélje pedig ön, mintha talán azt kívánnám, hogy az igazságot ne mondja ki! mentsen isten ! hiszen az igazság nem retteg a világosságtól, sőt a fényt szereli, hogy mindenki állal megismertessék ; csak azt kívánom : hogy az igazság kimondásában. és vitatásában is, az illendőség határai
