Rátz András: Ágazatos theologia vagy a' keresztény katolika religiónak hitügyelő igazságai, könnyen megérthető és istenes tanitásokban előadva. 1, 2, 3. rész (Pest, 1832) - 01.903
1. rész, vagy A' természetes theologia
U>4 27. Ap. Tsel. XVII, 28. Zsolt. Vili.); olly drága árion, az ő eg) szülött Fiának , istenembernek vérén, és tsufos halálán az örök kárhozattol megváltott, és az üdvösségnek mt) ára vezetett (ián. III, 16. Tit. II, 11—14. í Pét. I, 18.); a' szent Lélek által annyi kegyelmekkel saját templomává és országának örökösévé szentel (Ján. XIV, ‘26. Ron). VIII, 14—17. I Kor. VI, 19.). Az ő kedvéért felállította ama nagy erköltsi intézetet az Anyaszentegy- házat is, mint az erköltsnek oskoláját, és abban világ- végezetig maradandó tanító hivatalt, mellyel a’ Papok mint Kristusnak követei v iselnek, általok intvén az Isten maga; mogmeg külömbféle kegyelemeszközöket is rendelt, miilyenek a’ Szentségek, hogy azokkal az üdvösségnek úttyán segíttessen, a’ többire hatalmat adván az Anyaszentegyháznak (Mát. XVIÍÍ, 17. XXVIII, 19, 20. I Kor. IV, I.II Kor. V, 20.). Mar most a’ ki így mutatta meg az ő szeretetét és jóságát a’ lelkes és lelketlen alkotmányok, de kivált az ember iránt; a' ki ennek üdvösségéért illy tsuda nagy dolgokat tett, gondolhaifyuk-é, hogy mind ezeket sikeretlenekké teszi az ő igazsága, vagy hogy méltónak tartya az ő bölisessége az ellen a’ hatalmát kimutatni, a’ ki minden szép tulajdonságai mellett hozzá képest fsak falevél, melly a széltől elragad- tátik 3 száraz pozdorja, kevés üdéig tartó pára (Jób XIII, 25. Jak. IV, 15.)? És miért? egy szempillaníatnyi botlásért, melly a’ lázbuzgó Íüduiaíoknak részegségében, és abból eredtt ineghomályosodásában, valóságos eszte- lenségében megesett rajta, és mellyel a' józan észnek kiderítésében lehetetlen neki nem fájlalni, nem utálni, bánni, attól nem őrizkedni? Ú tudgya ő a' mi töredé- keny alkotmányunkat, melly az ő kegyelme nélkül még tsak nem is gondolhat valami jót mint magátol (Zsolt. CIÍ, 14. II Kor. III, 5.). Tudgya azon ingereket, mei- lyek vitézkednek az ember ellen (I Moy. III, 14. í Pét. 1, 11. V, 8. Jak. IV, 47.). Mikor a’ hagymázhan sínlő beteg üti a’ körülötte szolgáló kezet, és a' gyógyító orvost halállal fenyegeti, boszszonkodunk-é, avagy »em szánakodunk-é inkább sajnos állapottyán ? Ha tehát mi ezer hibákkal környiilvett emberek illy irgaimasak vagyunk a' beteg embertársaink iránt, nem szánakodik-é a' verhetetlen tökélletességű Istennek irgalmassága a mi lelki nyavalyáinkon, niellyek sokkal hamarább fognak rajtunk a1 testieknél? Bizonnyára nem rontya el a' bá-
