Rátz András: Ágazatos theologia vagy a' keresztény katolika religiónak hitügyelő igazságai, könnyen megérthető és istenes tanitásokban előadva. 1, 2, 3. rész (Pest, 1832) - 01.903
1. rész, vagy A' természetes theologia
150 tott, azt egyedül igaznak és üdvözítőnek az ő vérével, és halálával megpetsételtette, és annyi veszélyek, üldözések, akadályok között egész mai napig fenntartya, és az egyházi tanítói hivatal által egész világnak végéig taníttat ? Mire valók, mondám, mind ezek, minthogy az ember az ő Alkotójához, eredeti képéhez, az Istenhez képest szent legyen; és hozzávaló hasonlatosságát mutassa; szent élettel neki szolgáljon, és arra a1 boldogságra érdemeket gyűjtsön, mellyben lakik az Isten maga ? azért az Isten is szent. Ne is mondgya senki: Ha illyen szent az Isten, miért nem alkotta úgy az embert, hogy ne vétkezhessen? Miért olly hajlandó és friss az ember a’ roszra , tunya pedig és késedelmes a’ jóra? De vallyon úgy kellett-é az Istennek teremteni az embert, mint egy darab követ, melly, mikor magasra hagyíttatik, felfelémegy, még az erő viszi, mikor pedig elfogyott az erő, addig esik visz- sza, mig a’ földre nem jut, melly a’ további esését nem engedi: maga pedig mind ezekből semmit sem tud ? Avagy kellett-é az embernek oktalan áJIathez hasonlónak lenni, melly yiszi az igát, mivel kénytelen vele, és maga sem tudgya, hogy mi haszon fejben ? Mihelyest lelket adott az emberbe az Isten, már annak észszel és szabad akarattal biró valónak kell lenni. Az eszével magának ki kell tanulnia, hogy mi a’jó, mi a’ rósz; fel kell neki fognia, hogy az Isten a’ szentségnek és erköltsnek forrása, az embereknek törvényhozója, Ítélő bírója, jutal- mazója; kell tudnia az erköltsi törvényeket: az akaratnak pedig önmagától szabadon kell magát a’törvényeknek vagy megtartására, vagy megszegésére elhatároznia; külömben az ember nem bötsösebb a’ többi állatoknál, mellyeket oktalanoknak mondunk, sem valami díszesebb, jelesebb, boldogabb állapotra érdemeket nem tehet. Elég, hogy mind a" természetnek, mind pedig a’ kegyelemnek úttyán a’ szent életre vezeti, segíti őtet az Isten. Az is igaz, hogy a’ szent írásban több ollyan helyekre találunk, mel/j'ek az embereknek bűneit az Istennek tulajdoníttyák. így p. o. egy helyen (IIMoy. VII, 3.) az Isten maga mondgya magáról, hogy megkeményíti Farao Királynak szivét, hogy ne botsássa el az Izsrael népét; más helyen (II Kir. XII, 11.) az ő akarattya volt, hogy Dávidnak feleségével paráználkodgyon az ő felebaráttya; vagy (II Kir. XVI, 10.) hogy Semei átokkal terhelje őtet; megmeg (II Krön. XVIII, 21.) hogy Akab Királyt
