Kánonjog 9. (2007)
TANULMÁNYOK - Kuminetz Géza: A klerikusi hovatartozás, vagyis az inkardinációra vonatkozó jogalkotás az Egyházi Törvénykönyvben
28 KuMiNETZ Géza Ezeket a körülményeket és feltételeket a kánonjog úgy fejezi ki, hogy a krisztushívőnek lakó,- illetve pótlakóhelye lesz adott egyházmegyében, s azon belül adott plébánián. Ezáltal máris az adott egyházmegyéhez, illetve plébániához tartozik, s lesz neki saját püspöke (ordináriusa), és plébánosa. A hívő tehát szükségképp mindig valamely konkrét egyházhoz, vagy annak konkrét közösségéhez tartozik. Igaz ez a lakóhely nélküli hívőkre is, mivel számukra épp tartózkodási helyük plébániája, egyházmegyéje lesz ez a közösség. Amennyiben a hívőt személyes ok vezeti lakóhelye megváltoztatására, úgy azt szabadon teheti, feltéve, ha nincs neki olyan hivatala, hivatása, mely ebben a szabad mozgásban korlátozná. Amennyiben a hívőnek olyan vállalt szolgálata van az Egyházban, mely az adott hivatalban, szolgálati helyen történő tartózkodást megkívánja, úgy a hívő nem távozhat el onnan pusztán csak a saját elhatározásából, hanem szükséges az illetékes elöljáró beleegyezése, engedélye. Gondoljunk csak világi hitoktatóra, szentszéki bíróra, aki laikus, vagy egyházmegyei vagyonkezelőre, aki világi személy. Léteznek azonban ennél szorosabb kötelékek is az Egyházban, melyek még jobban korlátozzák az érintett abbéli szabadságát, hogy ő maga határozza meg, illetve válassza meg tartózkodási helyét. Erre szolgál az inkardináció jogintézménye, s a klerikusokra, vagyis a szent szolgálattevőkre és csakis rájuk vonatkozik. A lakó- és tartózkodási hely ilyen szigorú korlátozását elsősorban épp a missziós parancs hatékony végzése, teljesítése, vagyis a szent szolgálat követeli meg. A küldetés egyetemes, ám annak hatékony betöltése területhez, illetve konkrét hivatalhoz kötött.2 A szent rendet ugyanis az Úr Jézus Isten népe tanítására, megszentelésére és vezetésére rendelte, ami természeténél fogva egyfajta stabilitást kíván. A pásztor hatékonyan akkor tudja szolgálatát végezni, ha tartósan van jelen a közösségben.3 A klerikus számára ez a korlátozás nem jogainak megrövidítése, hanem épp szolgálata hatékony végzésének feltétele, azaz hivatása szabad és alkotó módon való gyakorlásának lehetősége. Amennyiben a klerikus szolgálati helyét önkényesen vagy önkéntesen elhagyja, súlyosan vétkezik hivatásbeli kötelezettségeinek teljesítésével szemben.4 Sőt, bűncselekményt követ el. Ez az előírás mutatis mutandis érvényes, ha a klerikusnak épp nincs egyházi hivatala egyházmegyéjében. Önkényesen nem hagyhatja el azt hosszabb időre az ordinárius engedélye nélkül. Ilyen joga nincs a klerikusnak.5 A klerikusi hovatartozást (adscriptio, cooptatio specialis, incardinatio) a fentiek értelmében a szent rend természete határozza meg elsősorban, mely sokkal szigorúbban és sajátosabban köti a klerikust adott területhez, közösséghez, mint ahogyan a krisztushívőt köti a lakó-, vagy pótlakóhelye.6 A szent rend felvétele ugyanakkor hivatás dolga, amit a hívő szabadon elfogad és az Egyház annak hite2 Vö. PAVANELLO, P., La condizione giuridica del chierico fuori della diocesi di incardinazione, in Quademi di Diritto Ecclesiale 15 (2002) 147. 3 Ne felejtsük el azt sem, hogy a szolgálati hely hosszabb időre való elhagyása is az ordinárius engedélyéhez kötött; vö. 283. k. 1. §. 4 Nevezhetjük úgy is, hogy ilyen esetben a pásztor magára hagyja a nyájat, ami vezető nélkül szétszéled, vagy a farkasok áldozatává válik. 5 Vö. PAVANELLO, La condizione giuridica, 148. 6 Vö. SIPOS, S., Enchiridion iuris canonici, Romae 1954. 88.
