Hittudományi Folyóirat 24. (1913)
Dr. Schütz Antal: Az Isten-bizonyítás logikája
502 SCHUTZ ANTAL DR. perseverare in statu suo quiescendi vel movendi uniformiter in directum, nisi quatenus illud a viribus impressis cogitur statum suum mutare. Ezzel tehát lehetségesnek van mondva egy olyan moz- gás, mely nem okvetlenül utal mozgatóra. Minthogy az Isten- érvek kifejtésében nem ajánlatos belemenni a Newton-féle axiómák szabatos értelmének, érvényességi területének és megbízhatóságának taglalásába, sem pedig a mozgás méta- physikája rendkívüli delikát kérdésének boncolásába, jobb a mai természettudományos felfogás ellenvetését meg- kerülni azzal a változtatással, amelynek csiráját már Suares- nél találjuk: A testek mechanikai mozgásánál szorítkozzunk csak a sebességváltozásra, egyébként pedig terjeszkedjünk ki minden változásra ilyenformán : ami változik, egy rajta kívül álló változtatóra szorul. E kiigazítással az ismeretelméleti realismus alapján döntően bizonyít szent Tamás «prima et manifestior via»-jának első syllogismusa. Jelentősebb azonban a második lépés, amelynek ilyen syllogistikus alakot lehet adni: Minden változó egy rajta kívül álló változtatóra utal; a változtatók sorozata nem lehet végtelen, tehát van egy, a változók során kívül álló és ennyiben változatlan változtató. A felsőtétel az első lépésnél volt igazolva, az alsótétel bizonyítását kétféle méta- physikai úton lehet megkísérelni: A változók sora kezdődött, tehát van rajtuk kívül álló kezdő. E bizonyítás ez idő szerint még nem mondható a kívánatos nyilvánossággal rendel- kezőnek;1 és ezért ajánlatosabb a másik, amelyet Gutberiet fejez ki legvilágosabban: ami változik, azt más változtatja, de nem mindent változtat más, mert a mindenen kívül nincs más, tehát van legalább egy nem változó változtató. Újabban megkíséreltek egy harmadik módszert is, mely a második thermodinamikai tétel segítségével a világfolya- matnak bekövetkező végéből annak valaha történt kezdetére következtet, és sokszor mint önálló Istenbizonyíték, mint entro- pologiai érv szerepel. Ez a tetszetős és különösen ad hominem igen jól bizonyító érv újabban beható bírálatban részesült 1 L. VI. fej.
