Hittudományi Folyóirat 24. (1913)
Dr. Trikál József: Tanulmányok a középkor keresztény bölcseletéről
A KÖZÉPKOR KERESZTÉNY BÖLCSELETÉRŐL 531 Ez a művészeti eszmény a bölcseleti világnézetnek is megfelelt. A keresztény gondolkodás hosszú megfontolás után arra az eredményre jutott, hogy az általánosnak és nem az egyéninek van való értéke; a fajnak és a nemnek és nem a személyeknek van hivatásuk, rendeltetésük. Az egyed csak virága a fajoknak, a nemeknek. S amint a virág lehull és eltűnik, de a faj megmarad, épúgy az egyed is életével működésével az egyetemesnek szolgálatában áll és annak keretében nyer értéket és jutalmat. így dolgoztak a szerzetesrendek. Ki ismeri a régi középkori műemlékek alkotóit? A szerzetesek dolgoztak. Ki tudja, kik a szerzői ezen idők sok-sok szellemi termékének? Csak a kimagasló neveket őrizte meg a történelem! A harcok vezetőit jegyeztük föl. Nem is igényelték, hogy nevük fönnmaradjon. Ha tehát a keresztény bölcselet elbeszéli, hogy a közép- kor hajnalán a realizmus és a nominalizmus nagy harcaiban kezdetben a realizmus (tehát az a fölfogás, hogy a faj és a nem fogalmak valóságok) győzött, akkor gondoljunk a művészetek mezején arra, hogy itt szintén a tipikus és nem az egyéni ábrázolás dívott. Ha továbbá ezen realizmusnak szeme a másvilágra irányult és egész leikével a természet- fölöttinek megértésére irányult, akkor ezen gondolkodásnak művészeti ellenképe volt annak a másvilágnak ragyogó, ünnepélyes és nyugodt lelkületű ábrázolása. A természet, a föld nem kötötte le a lélek érdeklődését. Azért ez a világ a vallásos festészetben gyönyörködött. A földi események nem érdekelték, nem is igen ábrázolták. A művészet a Szentírás, a legendák, a szentek életét ábrázolta és az oktatás, a nevelés volt célja. A képek képesírás, a művészet általános nyelven beszélő vallástanítás. A tartalom háttérbe szorítja a művészi kivitelt, az eszme érzéki meg- jelenítését.1 A természetfölötti világban való gyönyörködés egészen lekötötte a művész figyelmét és nem volt még érzéke ahhoz, hogy a természet esztétikájába elmélyedjen, azt pontosan 1 Kuhn, Allgemeine Kunstgeschichte. I. 192. ο. 35*
