Hittudományi Folyóirat 23. (1912)
Dr. Werdenich Endre: Az állag és személy mibelétéről
AZ ÁLLAG ÉS SZEMÉLY MIBENLÉTÉRŐL. 39 Végül meg kell vizsgálnunk azokat a bizonyítékokat, amelyeket az alanyiét külön valósága mellett szoktak felhozni. A kérdést magát sokkal meddőbbnek találjuk, mintsem hogy az összes bizonyítékokat és ellenbizonyítékokat hosszasabban megvizsgálhatnék ; de azért talán nem lesz érdektelen rámutatni a vitatkozás eredménytelenségének igazi alapjára. Sz. Tamásnak legklasszikusabb helye, ahol az alany és a természet között meglevő különbséget kifejezett szándékkal tárgyalja, a S. Theol. 3. qu. 2. art. 2. in c. Az egész szakasznak figyelmes áttanulmányozása után kiki meggyőződhetik róla, hogy sz. Tamás e helyen nem a konkrét egyedi állagot és az ő konkrét alanylétét hasonlítja össze, ami jelen kérdésünknek tulajdonképeni lényegét tenné; hanem tekinti egyrészt az egész konkrét egyedi természetet, nevezetesen azokban a lényekben, amelyek anyagból és lényegalakból tevődnek össze, másrészt pedig az elvont faji természetet, amely az egyedekben konkrét alakban lép fel. Hogy az elvont faji és a neki megfelelő konkrét egyedi természet vagyis alany között dologi különbség van, magától értetődik. Ezt tanítja sz. Tamás is. A szakasz értelme any- nyira világos, hogy Cajetanus sem állítja, mintha a konkrét állag és az ő alanyléte között meglevő különbség e helyen tisztázva volna. Épen ez okból a jelen szakaszhoz írt kommentárjában azt mondja, hogy e kérdést : »Quid sit illud, quod suppositum creatum addit intrinsecum sibi supra hanc naturam suam« későbben kell tárgyalni »postquam tot de persona interim discussa apertaque fuerint«. Ezt az ígéretét beváltja alább ad qu. 4. art. 2. Cajetanus érvei a dologi különbség mellett ezek : 1. Először is hivatkozik sz. Tamásnak fentebb idézett helyére,1 ahol ezeket mondja : »Esse consequitur naturam non sicut habentem esse, sed qua aliquid est : personam autem sive hypostasim sicut habentem esse«. Cajetanus szerint tehát : »Suppositum est primum subjectum actus essendi in rerum 1 S. Theol. 3., 17. 2. ad lm.
