Hittudományi Folyóirat 23. (1912)
Dr. Werdenich Endre: Az állag és személy mibelétéről
AZ ÁLLAS ÉS SZEMÉLY MIBENLÉTÉRŐL. 33 világításához közreműködnek, nem lehet teljesen mellőznöm. Az egyik kérdés : Mennyiben függ össze az alanyiét az ő természetének, állagának konkrét egyediségével; a természetszerű (connaturalis) alanyiét elvesztése megköveteli-e egyszersmind azt is, hogy a természetnek, amely eddig alany volt, egyedisége is elvesszen, s az állag maga is tönkremenjen ? A másik kérdés : Az alanyiét, mint állagi mód, külön valóság-e ama természeten, amelyet alannyá tesz, vagy nem ? Az első kérdés az önbirás szempontjából figyelemreméltó annyiban, amennyiben az ú. n. közölhetetlenséggel (incommunicabilitas) függ össze. Sok bölcselő az alanylétet a közölhetetlenségben látja, illetőleg az önbirást és a közöl- hetetlenséget felváltva, egyenlő értékű terminusok gyanánt használja. Közölhető-e a véges alany egy másik lénnyel úgy, hogy ezen alany nem magának, hanem ama másiknak működik és létezik, ahogyan Krisztus emberi természete is közölve lett az Igével, aki azt felvette és a magáévá tette ? A kérdést semmi esetre sem lehet oly alakban érteni, mintha a véges alany megmaradhatna alanynak, s emellett egy másik alanynak, t. i. isteni személynek tulajdonává válnék, amely személy azt bírná, amely személyben a véges alany az ő alanylétét nyerné (subsistere). Ily felfogással ellentmondó dolgokat állítanánk, amennyiben azt mondjuk, hogy ama véges természet alany, vagyis bírja önmagát, s egyszersmind hozzátesszük, hogy nem bírja önmagát, mivel az isteni személy magára vette. A kérdés tehát csakis úgy érthető, hogy véges alany megfosztható-e az ő önbirásától, s így a maga állagi teljességében felvehető-e valamelyik isteni személy által anélkül, hogy ama felvett véges természetnek el kellene vesztenie az ő egyediségét, azaz : tönkremennie ? Ha az alanyiét elveszte a konkrét egyediséget is megszünteti, akkor véges alany egyáltalában nem vehető fel, s ez esetben az önbirás egyenlő értékű a közölhetetlenséggel. Ha pedig az alanyiét elveszhet anélkül, hogy az egyediségnek is meg kellene szűnnie, akkor az önbirás nem foglalja magában a közölhetetlenséget is. Hittudományi Folyóirat. 1912. 3
