Hittudományi Folyóirat 23. (1912)
Dr. Mössmer József: Gondolkodás és megélés a lélektanban
470 DR. MÖSSMER JÓZSEF. Beöthy, hogy néhány vonással fel tudja támasztani egy-egy régi kornak egész életét. Bühler1 bizonyára túloz, ha azt mondja, hogy Kantnak egész szisztémája egy gondolatban összesürítve aktualiter jelen lehet öntudatomban. A föntebbi tények azonban tagadhatatlanok és az asszociáicó elnevezéssel vagy képletes kifejezésekkel, öntudatlan együttrez- gésekkel agyon nem üthetők. Megéljük tehát, hogy egy aktusban többet, sőt sokat tudunk, még pedig nemcsak in potentia. Az ú. n. attenta et distincta apprehensio ezalatt persze csak in potentia van meg.2 Az idevágó kísérletek is nagyobbára csak retrospektiv módon sikerülnek. Mert ha tudatosan neki fogok a vizsgálásnak. mi mindent fogok most mindjárt egy fölfogásban tapasztalni, akkor alighanem semmit sem fogok tapasztalni. A tudatos figyelem megváltoztatja a tünemény föltételeit és körülményeit. Ha valaki felolvas egy tízsoros, komplikáltabb értelmű mondatot és én hallás közben megértem a szókat, azoknak nyelvtani és mondattani viszonyait és néhány másodperc után felfogom az egésznek értelmét, akkor rengeteg szellemi munkát végeztem, amelyet ily rövid idő alatt csakis itélet- szerű tudásokkal végezhettem. Ezen itéletszerű tudáshoz és magatartáshoz annyira hozzászoktunk, annyira élünk vele, hogy akárcsak a levegő nyomását észre sem vesszük, mert mindig megéljük. Figyeljük meg magunkat, ha sétálva, üdülve, a gondolkozást szabadjára eresztjük, anélkül, hog}’ bizonyos feladatot tűznénk ki, ha ide és oda tekintgetünk és semmihez sem tapadunk : és tapasztalni fogjuk, mint szövődnek bele az érzékietekbe, szemléletekbe és Ítéletekbe ezen itéletszerű tudások. De a tudományos gondolkozást a maga kifejtett ítéleteivel is át meg átjárják. Az itéletszerű tudás természetesen össze nem tévesztendő a felületes ítéléssel, amely mindig hiba számba megy. A szóbanforgó gon1 I. h. 347. 2 Ha hozzávesszük, hogy a föntebbi élmények mint részek egy egészhez tartoznak, az Iskola tétele : intellectus non potest simul plura intelligere (Pesch, Instit. Psychol. III. 148. 1.) nem ellenkezik állításunkkal.
