Hittudományi Folyóirat 23. (1912)
Dr. Babura László: A Logos-tan és sz. János evangéliuma
A LOGOS-TAN ÉS SZENT JÁNOS EVANGÉLIUMA. 435 a IV. evangéliummal egyezik, hanem a II. század irodalmában is előfordul főleg a gnostikus Márkusnál, Hegesippusnál, Her másnál, a lyoni vértanúságról szóló iratban, olympusi Methodiusnál stb. A további tanulmányoknak lesz feladata ezt részletesen is kimutatni. Az ódák továbbá sok helyütt a II. századbeli tévtanokra emlékeztetnek, névleg az ophitákra és gnostikusokra. Harnack ép ezért nem tud sokat megérteni vagy megmagyarázni ; a II. század vallási irányzata bizony nem is illeszthető bele egész teljességében az I. századba. »Nem egy dolog, — mondja Krebs — ami ez ódák tisztán zsidó jellegének védelmezője előtt egészen talányszerű, érthetővé válik, mihelyt azokat a II. század gnostikus jámborságából és költészetéből származtatjuk«.1 Harnack öröme tehát, miszerint megtalálta ezt a bányát, melyből sz. János is fejtett, úgy látszik, korai. Mert ha volt is »egy jámbor, misztikus irány a zsidóknál, mely a kereszténységet előkészítette,«2 sz. János és az ő theologiája messze felülmúlja azt s minden mondata a krisztusi eredet tiszteletreméltó bélyegét viseli magán. Jól jegyzi meg dr. Martin : Nem János volt az, aki a zsidó misztika behatása alatt szemlélődéseiben arra a meggyőződésre jutott, hogy Jézus az élet, az igazság, a világosság, hanem Jézus volt az, aki felhasználva azt, amit a zsidó misztika már ismert, magáról mondotta : En vagyok az út, az élet és az igazság.. én vagyok a világ világossága. Akkor ebben a pontban is csak megvalósult volna a kereszténység eredetéről vallott elvünk, hogy a kereszténység nem lépett megfelelő közvetítés és előkészítés nélkül a világba, hanem hozzákapcsolódott számos eszméhez, amely keletkezése korában az emberi elméket foglalkoztatta.3 Budapest. Dr. Babura László. (Folytatása következik.) 1 E. Krebs : Der Logos als Heiland im ersten Jahrhundert. Freiburg. 1910. 67. 1. 2 Dr. Székely i. h. 318. 3 Martin : Salamon ódáinak vallástörténeti jelentősége. Hittud. Folyóirat. 1911. 307. 1.
