Hittudományi Folyóirat 23. (1912)
Dr. Prohászka Ottokár: A lényegismeret Bergson tanában s a régi filozofiában
396 DR. PROHÁSZKA OTTOKÁR. nünk ; hogy uraivá lehessünk, kell valamiféle rendet teremtenünk bele ; meg kell léniázni a valóságot ; osztásokba, kategóriákba, rendszerekbe kell azt foglalnunk s ezt tesszük az állagok, lényegek, okságok kategóriáival, de azért ez mind Bergson szerint csak csináhnány s »flatus vocis«. Ezekkel a segedképzetekkel mi nem mérjük fel a valóságot, hanem csak belenyúlunk nekünk valóan, úgy teszünk, mint mikor ladikban ülve belemártjuk evezőnket a folyóba ; nem azért evezünk, hogy a folyót a lapáttal kimérjük, hanem hogy előbbre jussunk. A valóság nagy folyam s azon evezünk mi is s minden fogalom s szó csak segédeszköze a mi cselekvésünknek, /jsak benyúlás az élet folyamába, melynek nincs reprezentatív, hanem csak szignifikativ értelme, jobban mondva értéke. Az állagok, lényegek, okságok fogalmait tehát mi készítjük s állítjuk bele a valóságba, de azoknak ott nem felel meg semmi. Nem egyebek azok, mint a mi aktivitásunk. Künn ugyanis csak »continuité mouvante« van, csak »un océan d'images qualitatives«, »päte plastique et malléable ou l’activité vivante trace des figures et dispose des systémes de relations« s mindezt azért, mert gyakorlati szempontból rászorulunk erre a sematizálásra. A külső valóságnak ez a gyakorlati, de teljesen szubjektív kezelése annyira megy, hogy a testeknek léte, azoknak különállása s egymástól való különböztetése is tisztára a mi művünk. A testek nem léteznek, matéria nincs, de mi materializáljuk és szubstancializáljuk a »continuité mou- vante«-ot. »L’existence des corps separés ne nous est pás donnée immediatement, c’est le resultat de la préférence donnée aux impressions tactiles«. (Evolution creatrice 385.) Tehát a térben megosztott és kiterjedt anyag, a testek sokadalma sem objektiv adat s itt Bergson érdekesen találkozik Parmenides-szel, aki szintén tagadta, hogy a természetben van sokadalom s miután az absztrakt ens és esse fogalmában találta meg a dolgok lényegét s úgy gondolta, hogy ahogy ez a lénj’eg a fogalomban egy s osztatlan, úgy nincs a valóságban sem sok, különálló test, hanem a valóság egy. Csakhogy Parmenides ugyanezen alapon tagadta
