Hittudományi Folyóirat 23. (1912)
Dr. Prohászka Ottokár: A lényegismeret Bergson tanában s a régi filozofiában
394 DR. PROHÁSZKA OTTOKÁR. nizmus s az aristotelesi-skolasztikus filozófia egy-két lényeges pontja közt s ki akarnám mutatni, hogy mit kellene itt is, ott is állítani s mit elhagyni, hogy az elérhető juste- milieu-re szert tegyünk. Minden filozófia a valót keresi. Az ismeretlen bizonyára lesz sok szubjektív elem, lesz sok viszonylagosság, tehát sok látszatszerű beállítás ; a filozófia pedig e látszatok mögé akar kerülni s föl akarja találni az objektiv valót. Mi az a minket is alkotó s azt a velünk szemben álló világot alkotó valóság ? Bergson erre a kérdésre azt feleli, amit Heraklit felelt, hogy a valóság a »devenir«, — hogy »la réalité c’est la qualité«, a »continu sensible«; e mögött nem kell semmi mást keresnünk. Ez a gondolat a mozgásnak olyatén kiemelése s egyeduralomra juttatása, hogy a többi tényező nem érvényesülhet mellette, sőt hogy tagadtatik. Hiszen a mozgást, a fejlődést s alakulást, az átmeneteket s elváltozásokat mindnyájan elismerjük ; de ami minket megkap, az épen az a kizárólagosság, melylyel kijelenti, hogy a világban nincs is más, mint ez a dinamikus elem s hogy »la réalité est le devenir«. A philosophie de l’action nem tagadja a velünk szemben álló világot, de azt nem mint valami meglevőt, önmagában meghatározottat, mint egymást kizáró, merev entelecheiákkal keretezett létet, »esse«-t, hanem mint mozgást fogja föl, fejlődési folyamnak, szóródásnak, »jaillisse- ment«-nak nézi, — olyasvalaminek, mintha az egész világ radioaktivitásban, folytonos energiabomlásban volna s e bomlásból, vagyis az energiafolyam más-más kanyarodásaiból s torlódásaiból állnának elő a testek. »II n'y a pás des ehoses — mondja Bergson — il n’y a que d’actions« s ezek szerint már nemcsak a hegemónia a mozgásé, hanem a mozgás minden, a mozgás a valóság. Néha ugyan úgy látszanék, mintha a mozgáson kívül más realitást, t. i. nyugvó valóságot is fölvenne, így pl. mikor azt mondja : »il y a plus dans le mouvement que dans l’immobile«. Az ilyen kijelentés úgy is érthető, amint azt az aristotelesi filozófia is magáévá teszi, hogy a cselekvés, az »actus secundus« tökéletesebb, mint az akcióba nem
