Hittudományi Folyóirat 23. (1912)

Irodalmi értesítő

176

IRODALMI ÉRTESÍTŐ.

szász király és varsói herceg eleget tett e császári parancsnak ugyanezen évi június 9-én kiadott rendeletével. Amikor ezt Pater Hofbauerrel egy előkelő rendőrtisztviselő és jó barátja a kihirdetést megelőző estén közölte, a szent férfiú térdre borult, összehivatta a testvéreket, szétosztotta közöttük a különféle ereklyéket — az értékeket pedig sorsukra bízta. Július 20-án a pátereket ötönként kocsikra rakták és katonai kísérettel Küstrin várába vitték. Egy hónap múlva új rendelet jött, hogy mindegyikök saját költségére hazájába szállíttassék.

Ezt, sok kitéréssel, sok okmánnyal igazolva, nagyon is terjengősen beszéli Innerkofler 270 lapon keresztül ; mert nemcsak P. Hofbauer élettörténetét, hanem az általa alapított, vagy alapítani szándékozott összes rendházaknak viszontagságait is leírja.

P. Hofbauer életének ötvenhetedik évét taposta, midőn Varsóból való elüzetése után Bécsbe érkezett. A szemfüles rendőrség, többféle gyanúsítás alapján, letartóztatta, de már harmadnapra kénytelen volt elbocsátani. Ezzel kezdődik »életének leggyümölcsözőbb korszaka, mely Ausztriában a vallásos életnek új rendjét szülte« — és Innerkofler művének harmadik része, közvetetlenebb, élénkebb, mint az eddigiekben. Megérzik rajta, hogy ugyanazon miliőben él, amelyről ír ; bővebb, közelebbi források állanak rendelkezésére, mint az eddigi levéltári hivatalos akták és régibb életiratok. »P. Hofbauer első benyomása a bécsiekre csalhatatlanul magán viseli az eucharisztikus vonást.« A 40 órai szentségimádás terjesztésével vonzza nemcsak a tömegeket, hanem a jozefinisztikus szellemben fölnövekedett papságot is. Az ő köréhez tartoztak olyan egyének, mint Severoli bíboros, pápai nuncius, gróf Zichy Károly, gróf Guiciardi, Schlegel Frigyes, Ringseis János, Müller Ádám és — amiről Innerkofler nem tud — gróf Széchenyi Ferenc. »Hetenként kétszer ebédre hívta meg Hof bauert. A szigorú életű szerzetes kerülte a világias szórakozásokat, de szívesen jelent meg Széchenyinél, akinek körében vallásos tárgyakról folyt a társalgás és jótékonyságában támogatásra számíthatott«