Hittudományi Folyóirat 23. (1912)

Az Aquinói-Szent-Tamás-Társaságból

VEGYESEK. 157 nosság, az ellentmondás s az okság elveit. Ezekről mi azt tartjuk, hogy ezek nemcsak logikai, hanem ontológiai el­vek, vagyis nemcsak a mi gondolkozásunkban, hanem a valóságos létben érvényesülnek. Az ismeret tehát eléri azt, ami van ; eléri a konkrét valóságnak általános, ontológiai jellegeit. Ezek a jellegek valók s ezeket az értelem meg­látja s mikor meglátja, biztos is róla ; ismeretének krité­riumát önmagában hordja ; ez a kritérium nem más, mint maga a meglátás; az értelem megnyugszik a meglátott valóságban. Ha jellemezni akarnám e filozófiát, azt mondanám, hogy ez az emberi ismeretnek természetes metafizikája, mellyel minden fokon találkozunk ; találkozunk vele a köz­gondolkozásban ép úgy, mint a legelvontabb szociológiá­ban. Ez az a nagy intellektuális áram, mely az értelmiség elveiből indul ki; forrásai a közészben, a közismeretben fakadnak ; kritériuma pedig maga a nagy folytonosság, mellyel végighömpölyög történelmen ; körülörvényezi a szkep­ticizmus szikláit, melyek útjában fel nem tartóztathatják ; átszakítja a fenomenizmus délibábját s öntözi s megter­mékenyíti az emberi nagy hitnek s nagy bizalomnak kul- túrmezőit. Sz. Tamás e természetes metafizika felértése s meg­alapozása körül óriási munkát végzett ; e hétszázados ala­pozás ma is rendületlenül áll dacára a fenomenizmus s az evolucionizmus földrengéseinek. Ez a munka hirdeti a nagy munkás erejét és világfölényességét. Mikor Kölnbe került Nagy Albert iskolájába, oly csendesnek, gondolkozásában lassúnak, szinte restnek mutatkozott, hogy társai »bos mutus«-nak hívták ; hát hiszen sz. Tamás megcáfolta ez épen nem megtisztelő címzést; de — ne botránkozza- nak — bizonyos értelemben szimbolikus rá nézve ez a »bos mutus«. Ha ugyanis a próféta látomására gondolok, mely­ben az Isten szekerét négy szimbolikus alak húzta, ott látom a »facies aquilae« s a »facies leonis« mellett a har­madikat, a »facies vituli«-t ; nekem úgy tetszik, hogy az Isten szekerét nem annyira a sas s nem az oroszlán húzza

Next

/
Oldalképek
Tartalom