Hittudományi Folyóirat 22. (1911)
Dr. Stuckner János: Kisérlet a theismus »tudományos« védelmére
78 DR. STUCKNER JAKOS. veszi a gyermek pl. a zenei érzéket ? Honnan van, hogy egy gyermek természeténél fogva jóra hajlik, a másik vele- született rosszindulatú természetet árul el. Joggal kérdezhetjük itt: mi köze ennek a determinis- mushoz ? Hol van itt bebizonyítva a determinismus ? Azok közül is, akik elfogadják a szabadakarat tanát, ki tagadja, hogy igen erős az emberekben a nemi ösztön, mely szinte emberfölötti erőt tételez fel leküzdésére, s hogy beteges elfajulásokra vezet mindén korban ? Ki tagadja, hogy a néger nem változtathatja meg bőre színét, hogy ilyennek születik ? Vagy, hogy valaki ilyen, másik olyan természeti hajlamokkal születik e világra ? Tények ezek, de olyanok-e, hogy a deterministák érveket faraghatnak belőlük a szabad- akarat ellen ? Az öröklés tény, a természetnek, a vérmér- sékletnek velünk született volta tény; de az így kapott hajlamok olyanok-e, hogy mindig és mindenütt lerontják az egyedi elhatározás szabadságát ? Ezt kellene előbb bízó- nyítaniok elleneinknek. S erre képtelenek lévén, egyszerűen ráfogják, hogy a természeti hajlamok determinálnak, az akaratot kényszerítik. Látjuk íme, sem a lélektan, sem a fizika vagy fiziológia semmire sem megy támadásaival az akarat szabadsága ellen. Az elméleti ész szempontjából sem vagyunk kényszerítve, hogy a szabadakarat tanáról lemondjunk s a theismus állás- pontját túlhaladottnak jelentsük ki. Amit pedig Mallock az előbbi részben felhozott példa kapcsán mond,1 mikor az az ember egy nő szerelme s Krisztus szeretete közt inga- dozik, s abból azt a következtetést hozza le, hogy miután az a cselekedet is, mely egészében az okság eredménye, s az is, mely egészében indokolatlan, erkölcsileg nélkülözi az értelmet s lehetetlen, s következőleg az erkölcsi szabadság- nak eszméje, akár a determinismus, akár az indeterminis- mus szempontjából tekintjük, egy nagy képtelenség ; erre az a feleletünk : Habár ez igaz, de maga az alternativa rossz, mert egy harmadik eset is lehetséges, még pedig, mely ren1 V. ö. az 1910. évi IV. füzetben közölt részt.
