Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

Hajós Szaniszló: Az élettan alapvető kérdései

744 HAJÓS SZANISZI.Ó. lényben végbemenő s azt tökéletesítő változásokkal együtt- járó összes tevékenységeket, az összes életjelenségeket, — az anyagcserét, növekedést, szaporodást, az érzéket, az ösztön s a szellemi tehetségek működését mind kifejezi — nem oldjuk meg a kérdést, csak az önmozgatás fogalmát tágítjuk ki. Nem szabad ugyan figyelmen kívül hagynunk, hogy az. élet fogalma a lények hosszú sorozatára áll, melyek mind egy közösen jellegző metafizikai tökéletességgel bírnak 8■ ezért eme metafizikai jelleg meghatározása lehetséges, — mindennek dacára az igazsággal megegyezőbbnek véljük nyíltan bevallani, hogy eddig még nem sikerült megálla- pítani azt a fő kritériumot, mely az élet fogalmát teljesen kifejezné s logikai meghatározásának kulcsául szolgálna. Valószínű, hogy a radiológia fejlődése, meg az újabb biológiai kutatások eredményei kezünkbe adják a keresett kulcsot s akkor a már régóta bevettnek gondolt várnak eddig csukott kapui megnyílnak a filozófusok s természettudósok előtt. A kérdés területén való biztosabb tájékozódás miatt jó megjegyezni, hogy a tekintélyesebb gondolkodók az élet jellegzését a lény ama önmagát mozgató benső tevékenységé- ben látták, mellyel az önmagát fönntartva tökéletesíti. Az élettelen anyaghalmaz tehetetlen tárgyként jelen meg előttünk, az élőlény ellenben állandóan mozog, fizioló- giai működése nem szün meg akkor sem, ha nem végez látható helyváltoztatást ; pihenésekor megvan benne a hely- változtatási képesség. Ha az élőlény csupán helyváltoz- ■tatási képességgel bíró gép, automata volna, akkor önmagát e képességből nem vezethetné ki a tényleges helyváltoztatási mozgásba, mert a tehetetlen anyagtömeg mozdíttatásához szükséges a képességben levő alanytól különböző agens, mely a tétlen alanyt mozgásba indítja. Teljes lehetetlenség, hogy valamely anyagi lény ugyanazon mód szerint egyszerre tevékenységben, meg tevékenységre való képességben legyen ; következéskép lehetetlen, hogy a mozgó anyag, mely előbb tehetetlen volt : önmagát vezesse ki a mozgásra való képes- ségből, mert ha áthelyezi magát, akkor már tevékenységben

Next

/
Oldalképek
Tartalom