Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

Dr. Stuckner János: Kisérlet a theismus »tudományos« védelmére

KÍSÉRLET a THEISMUS »TUDOMÁNYOS« VÉDELMÉRE. 69 szabadságában áll, bírja az erőt ezt vagy amazt választani, vagy midőn egy cselekedetről van szó, hatalmában áll, a cselekedetet végrehajtani vagy meg nem tenni. Valóban minden determinista okoskodás megtörik azon egyszerű bizonyítékon, midőn az ember mondja : Uram, én tudom, hogy szabad vagyok s ezzel vége ; hogy ön nem szabadnak tartja magát s mást sem tart annak, az mitsem változtat az én meggyőződésemen. Én tudom azt, hogy semmiféle kény- szer alatt nem állok, hogy jellemem, természetem s a jelen körülmények indításának ellenállhatok, miközben ha tusát is vivők magammal s énem energikus fellépésére van szűk- ség, hogy ura maradjak akaratomnak, ez csak annál bizo- nyosabbá teszi előttem akaratom szabadságának tényét. A motívumok kinálgatják az embert, csábítják, indítják, szorítják s talán néha túlerősen is szorítják, — de nem kényszerítik, nem determinálják. Szinte bele lehet magát képzelni szenvedélyes vadász-politikusunk helyzetébe. Be­fogat, hajtat az állomás felé, de ez útja csupa töprengés, csupa mérlegelés, a lelki hánykódásnak kellemetlen kereszt­útja, a pro- és contraérvek csatasorba állítása ; érzi, hogy minden percben, ha akarná, visszafordulhat, s tudja azt is, hogy mikor befogatott, akkor is tehetségében állott ellen­kezőjét cselekedni. Igen, a közérdeket alkotó jó erős be­nyomással volt rá, de hogy ellenállhatatlan lett volna, hogy annyira iga alá hajtotta volna akaratát, mely elől nem volt kitérés, azt senki, aki őszinte szívvallomást tesz s ily lelki­« állapoton keresztül ment, — s ki nem ment volna kérész- tül ? — el nem hiszi s önmagának sem hinné el. S Ward-nak igaza van. Más az önkénytelen indulat s más a döntés, az elhatározás. Amaz igenis determináló s determinált indítóokok eredménye, ez szintén okok folyo- mánya, de oly okoké, melyek nem determináló jellegűek. Ámde, kérdezi Mallock, ha az önkénytelen indulat magában foglalja mindazokat a körülményeket, melyek e pillanatban adva vannak, hát vájjon az észok, mely eldönti az elhatá- rozást, nem-e maga is körülmény, egy része a pillanatban adott körülményeknek ? Igen ; csakhogy ez az észok lénye-

Next

/
Oldalképek
Tartalom