Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

Hajós Szaniszló: Az élettan alapvető kérdései

728

HAJÓS SZANISZLÓ.

életelv mellőzésével meg tudná magyarázni az összes élet- tüneményeket. A monista és dualista világnézet csatájában titáni küzdelem folyt le ; a szellemek e harcában a biológia rohamosan fejlődött, önálló tudomány lett ; a fejlődéssel kap- csolatban a természettudományos tények pontosabb meg- figyelése egyre parancsolóbban sürgette a vitalis principium föltételezését az élők világában. A metafizika diadalmasan bevonult a modern természetbölcseletbe. A neovitalizmus kezdte kiszorítani az anyagélvi gépelméletet.

A természettudományos kutatások föllendülése kezdetén az Aristotelico-scholastikus nézetet fogadták el a kutatók. A régi vitalisták közül említendő : William Harvey (1578— 1657) a vérkeringés fölfedezője s az »omne vivum ex ovo« axioma szerzője, Georg Ernst Stahl (1660—1734) hallei tanár.

Caspar Eriederich Wolff (1733—1794) az epigenetikus fejlődési elmélet megalapítója és J. F. Blumenblach (1752— 1840) előkészítették a modern természettudományos nézetek útjait. Az új korszak elején nagynevű vitalisták : Johannes Müller (1810—1858) berlini fiziológus; Justus v. Liebig (1803—73) német kémikus ; Albert Wigand botanikus, a darwinizmus kritikusa ; Hermann Burmeister (1807—1892) természettudós ; F. A. Bemard amerikai kémikus, csillagász, stb. A filozófusok közül Kant és Lotze állásfoglalása inga- dozó, nem világos.

Az újabb vitalisták, illetve neoteleológusok közt állanak : Edmund Montgomery amerikai biológus-bölcselő ; Wilhelm Roux ; Johannes Reinke kiéli botanikus tanár ; Gustav Wolff baseli tanár ; A. Brass godesbergi zoológus ; Bunge bázeli fiziológus ; Hans Driesch, Sachs ; Dennert; E. v. Hartmann biológus-bölcselő ; Borodin szentpétervári tanár ; Behring, Kirchner, Kerner von Marilaun, O. Hertwig, Morgan, Neu- meister, Schneider, stb.

Hangsúlyoznunk kell, hogy az említett tudósok nagyon különfélekép vélekednek az életelvről, életerőről ; ezért köztük egyesek csak tág értelemben nevezhetők vitalistáknak, ép úgy, mint Pfeiffer, Teichmann és Albrecht, kik elvetik ugj^an a mechanizmust, de az életelvet sem hajlandók a régi érte-