Hittudományi Folyóirat 22. (1911)
Dr. Aubermann Miklós: Főbb államtani kérdések sz. Ágoston és sz. Tamásnál
718 AUBBKMAM MIKLÓS. et nummorum inpressionibus vel aestimationibus sua cuique civitate et populo sunt propria et cetera hujusmodi.1 Ezeket a javakat, főleg a tulajdont az államnak biztosítania kell.1 2 Csak így jöhet létre s tartható fönn az egyetértés és a belső béke. Ebből következik, hogy az állami hivatalnokok köte- lessége a közjót szolgálni s nem alárendelni az egyesek javá- nak. Ezt kívánja Cicero,3 ezt Ágoston, ki a pogány ókor kiváló férfiait is dicséretekkel halmozza el, mert saját érdé- keiket a közérdeknek alá tudták rendelni. Amely hivatalnok nem azt nézi fáradozásaiban, hogy mi válik az emberek javára, az akár éjjel-nappal aludjék, mert hiábavaló munkát végez.4 Hogy az állam föladatának meg tudjon felelni, kell, hogy törvényhozó s végrehajtó (büntető) hatalommal bírjon. Erről már fönnebb szólottunk. Hogy mennyire becsüli Ágos- tón az állam ezen hatalmát, bizonyítják e szavai : Vájjon szellemileg vak-e az, aki nem látja, quantum valeat ordo reipublicae in cujusdam pacis vinculum coercens etiam peccatores ?5 A bírák kötelessége a törvényekhez alkalmaz- kodni, melyek jóllehet emberi törvények, annyira szilárdak, hogy nem áll jogukban azokat bírálgatni.6 A törvények alkal- mazásában ne kívánjanak ártani, hanem szeretettel hasz- nálni ; et nihil fiat inmaniter, nihil inhumaniter. A kín- padot, mint vallatási eszközt püspökünk elveti. Meg nem cáfolható érvelése e kérdésben így hangzik : »Midőn az a kérdés, vájjon bűnös-e valaki, kínoztatik s bizonytalan vétekért a legbiztosabban szenvedi el ártatlanul a bünte- téseket; nem azért, mert kiderül, hogy azt elkövette, hanem azért, mert nem tudják, hogy elkövette . . . Midőn a bíró a vádlottat kínozza, nehogy ártatlant öljön, megesik tudatlanságának szerencsétlensége folytán, hogy 1 De doctr. Christ. 2, 25, 39. (Μ. XXXIV. 54.) 2 In Joann. ev. 6, 25. (Μ. XXXV. 1437.) 3 De off. 2, 22, 77. 4 Ep. 151, 14. (Μ. XXXIII. 652.) 5 De Gént. ad lit. 9, 14. (Μ. XXXIV. 398. 6 De vera rel. 31, 58. (Μ. XXXIV. 148.)
