Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

Dr. Kmoskó Mihály: Tolsztoj Isten-eszméje

választ adni egyáltalában nem képes és hogy az adott kér- désre válasz csakis akkor várható, ha az ember a kérdést máskép állítja fel, fia t. i. elmélkedésébe bevonja a véges és a végtelen között levő viszonyt. Belátja továbbá, hogy a válasz, melyet e kérdésre a hit ad, bármennyire szörnyűséges- nek lássék is, azzal az előnnyel bír, hogy feleletébe bevonja a végtelent is, már pedig enélkül a kérdésre válaszolni semmi- kép sem lehetséges. S e nyomon elindulva, kénytelen be- ismerni, hogy csak a hit ad az életnek értelmet és tartalmat és hogy hit nélkül élni lehetetlen. így alakul ki benne az a meggyőződés, hogy »a hit az élet értelmének felismerése, amelynek erejénél fogva az ember meg nem semmisíti önmagát, hanem él. A hit az élet ereje«. Ebben a szofizmában rejlik Tolsztoj későbbi isten- tanának egész ereje, amint tüstént meglátjuk. Az író ugyanis, hogy fölfedezésének gyakorlati értékéről meggyőződést szerez- zen, a hozzá közelálló művelt, de azért vallásos emberek hitét kezdte puhatolni. És akkor bizonyos undorral kellett tapasztalnia, hogy az ilyen emberek hite semmiféle össze- függésben sem áll életükkel és legfeljebb arra lehet jó, hogy bűnbánó Salamonoknak halálos ágyukon némi vigaszt — nem, szórakozást szerezzen. Látja, hogy hitük, vagy inkább balhitük az élet értelmét megfejteni nem képes és azért a szegény emberek egyhangú, szomorú életét teszi meg- figyelés tárgyává, akik annyit tűrnek, nélkülöznek, szenved- nek és az életet mégsem vetik el maguktól. Összeáll parasztok- kai, zarándokokkal, egyszerű szerzetesekkel, eretnekekkel és tőlük próbálja megtudni az élet értelmét. Mindenütt azt tapasztalja, hogy ha e szegény embereknek nem volna hitük, lehetetlen volna élniök. Mi tehát a hit, kérdi Tolsztoj. »Az, ami nélkül nem lehet élni«, feleli. »Istent megismerni és élni egy és ugyanaz. Isten az élet.« Álljunk meg egy kissé ennél a szofizmánál, Tolsztoj egész hitbölcseletének alapjánál és kérdezzük : lehetséges-e józan ésszel az adott praemissákból kihozni, hogy Isten az élet ? Az igaz, hogy a vallás ad legtöbb erőt az embernek 478 DR. KMOSKÓ MIHÁLY.

Next

/
Oldalképek
Tartalom