Hittudományi Folyóirat 22. (1911)
Dr. Pataky Arnold: A túlvilági élet tana az ószövetségi szentiratokban és apokrifekben
akik már eltávoztak az élők sorából. A 15. zsoltár 10. versét: »Quoniam non derelinques animam meam in inferno, nec dabis sanctum tuum videre corruptionem«, — »Mert lelkemet nem hagyod pokolban, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson«— szent Péter első nagyobb beszédében pünkösd napján az Ür Jézus feltámadására mgyaarázza,1 de más eschatologikus értelmét nem említi. Ügy látszik azonban, hogy ez csak typikus, vagy éppen alkalmazott magyarázat ; a teljes szöveg szerint a szent szerző hálát ad Istennek, hogy minden bajtól megmentette és ezután is megóvja, mert a gonoszok társaságától távoltartotta magát. Jeremiás az alvilágot valami sötét helynek mondja, hol a halál árnyéka ül.2 Ugyancsak Izaiás könyvében Ezechiás király kétszer is említi a vlN^-t, midőn az Űrtől meggyógyítását kéri.3 Ö maga is fél attól, hogy »napjai közepén le kell szállnia az alvilágba«, holott ott Istent nem lehet dicsérni. Jób könyve sokszor beszél az alvilágról, mint sötét helyről és a nyomorúság tanyájáról, amelyben nincs rend, csak folytonos borzalom,4 ott nincs különbség király és szegény ember között.5 Figyelemreméltó azonban, hogy sem Ezechiás, sem Jób nem vádolják magukat bűnről, ők tehát az alvilágot, legalább magukra nézve, nem tarthatják a büntetés helyének. Dávid azt a parancsot adja Salamonnak, hogy Semei öregségét »ne vezesse békében az alvilágba«, vagyis ölesse meg. (Kir. III. 2, G. 9.) Baruch 3, 19-ben »az alvilágra szállás« egyszerűen a halál körülírása. A próféta a pogány hatalmasokról beszél, kik kincseket gyűjtenek, de azután »exterminati sunt, et ad inferos descenderunt, et alii loco eorum surrexerunt« — »kiirtattak, a föld alá szállottak, és mások támadtak helyökbe«. 1 2, 24 skk. 2 13, 16. 3 38. fej. 10. 18. 1 10, 21, 22. 5 3, 3. 13. A TÚLVILÁGI ÉLET TANA AZ ÓSZÖVETSÉGI IRATOKBAN STB. 453 is*, ■: ·
