Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

Vámosy Mihály: A bárbaj és a becsület

általán nem, vagy csak a legritkább esetekben lesz szűk- ség, ahol azonban a társadalmi felfogás a párbaj mellett foglal állást, ott a közfelfogás nyomása alól a törvényhozó sem fogja magát függetleníteni, mint ez büntetőtörvény- könyvünk párbaj fejezetének törvényhozási tárgyalásánál ama nézetben nyert különösen kifejezést, mely szerint »a párviadal leggyakrabban áldozat, melyet a párbaj ozók osztályuk, társaskörük uralkodó előítéletei- és nézeteinek, saját szabad elhatározásuk korlátozásával hozni kényte- lenek.« Ismét azon alapelvre kell tehát visszatérnünk, hogy legelső sorban és minden rendelkezésre álló társadalmi esz- eszközzel és a társadalmi tényezőknek a legtágabb körben való bevonásával az uralkodó társadalmi előítéletek és nézetek lesznek kiirtandók ; mert enélkül merőben proble- matikus jellegű az a társadalmi akció, mely a törvény- hozást ·a párbajra kimért büntetések novellaris utón való· szigorítására kívánja sarkalni. Érdekesen világít be e kérdésbe törvénykönyvünknek az az indokolása, mely szerint »a törvény párbajfejezetének vezéreszméje enyhíteni a bajt, melynek megszűnését csakis a barbár szokásokkal végleg szakító polgárosodás magasabb fejlettségétől lehet reménylenünk«. A törvényhozás tehát a párviadalra vonatkozó büntető institúciójától maga nem reméli azt az eredményt, hogy ezáltal ezt a »barbár szokást« kiirtani fogja ; sőt ezt egye- nesen a polgárosodás magasabb fejlettségétől várva, kifeje- zetten a társadalom feladatai közé utalja. Végül hittudományi szempontból is a két ellenfélen kívül még a négy párbaj segédnek is bevonása mellett elő- idézett »nyilvános botrányokozásnál« fogva, a párbaj lova- gias nimbusában rejlő »elcsábítás veszélyénél« fogva a pár- viadal egyszerre és egyidejűleg hat egyénre kiterjedő, az eg}Tház részéről a kiközösítéssel sújtott halálos bűnt képez, ami által pedig a párbaj fogalma és intézménye in spiritua- libus a legerősebb lelki fegyverekkel lévén megtámadva, az Egyház a maga részéről már ekkor teljes erővel küzdött A PÁRBAJ ÉS A BECSÜLET. 33f>

Next

/
Oldalképek
Tartalom