Hittudományi Folyóirat 22. (1911)
Vámosy Mihály: A bárbaj és a becsület
312 VÁMOSY MIHÁLY. hoz való viszonyát vesszük figyelembe, akkor a becsület׳ egyfelől »pro foro interno«, mint önbecsülés, mint ama tiszta emberi tudat jelentkezik, hogy mindenkor és minden- ben az erkölcsi, — keresztény szempont szerint — az ennél magasabb valláserkölcsi törvényeket követjük, annak eleget teszünk és a szerint élünk. »Pro foro externo« pedig a becsület embertársaink által való megbecsültetésünket, másoknak azt az elismerését jelenti, mellyel a mi benső értékünk, erkölcsi énünknek adózik. A becsület tehát e külső vonatkozásában embertársaink, polgártársaink részéről élvezett megbecsülés, vagyis a pol- gári becsület, mely minden időben nemcsak az egyesek legfontosabb javát, de a társadalmi rendnek is leglényege- sebb biztosítékát képezte. Ami most már a becsületet mint benső egyéni ethikai értéket illeti, azt amint az ethikai törvények megtartásával magunk szerezzük meg és tartjuk fenn, éppúgy csak magunk támadhatjuk meg, csorbíthatjuk, sőt el s veszthetjük, ha megszűnünk az erkölcsi törvények szerint élni és cse- lekedni. A becsület ily benső értékelés szerint teljesen független a külső viszonyoktól, önmagában legfőbb és teljes emberi érték, a kívülről jövő támadás nem ér fel hozzá, mások elismerése értékét nem növeli, szent és sérthetetlen. Ilyen értelemben tehát a becsület tényleg absolut érték- kel bír és ez absolut értékét a positiv törvényhozás is el- ismeri, midőn büntetőtörvényünk indokolása határozottan kiemeli, hogy a becsület ily benső jellegében »a külviszo- nyoktól független önmeggyőződésben állván, külső elisme- résre nem szorul, következőleg a rágalmazás és sértés által meg sem érinthető«. A külső relativitások tekintetében pedig más és más viszonylatokba kerülhet az ember, relativitásba egyesekkel, osztályokkal és végre az állammal. De mindeme viszony- latokban ott van a legfőbb természet jogi postulatum : »quis- quis praesumitur bonus, donec probetur contrarium«; —
