Hittudományi Folyóirat 22. (1911)
Dr. Wiedermann Károly: Az akarat szerepe az isteni hitben
AZ AKARAT SZEREPE AZ ISTEKI HITBEN. 25 előttem, hogy Isten szólt, mert Isten, az első igazság, így érdemli meg. 3. A szokásos hitmagyarázatból is kicsendülnek olyan hangok, melyek a mi állásfoglalásunkat erősítik meg. A »hit motívuma, írja Denzinger,1 általában úgy határozható meg, mint megbízható tanúskodás, amennyiben bizalmat, oda- adást, alávetettséget követel. Scheeben szerint a formális indító ok s egyúttal a hit formális tárgya ethikai oldalát tekintve Isten absolut tekintélye, a föltétien fölség és uralom értelmében, szemben a mi lelkűnkkel, értelmünkkel, melynél fogva Isten minket föltétien tisztelettel tölt el, engedelmes- séget és bizalmat követel s így parancsolja szavának hivő elfogadását. Ezen motívumnak megfelelően alakul a hit maga lényegileg és bensöleg engedelmes és alázatos hódolat tettévé.« 1 2 »Aki a szó szoros értelmében akar hinni, mondja Pesch,3 az nem akar két igazságot dologi tartalmuk szerint átvizsgálni, hanem Istenhez személyi viszonyba akar lépni . . . Istennek, mint a legfőbb igazságnak, az őt megillető hódolatot akarja nyújtani ... A hittény a bizalom ténj^e, tisztelet- nyilvánítás, értelmünk meghódolása az isteni tekintély előtt, személyes hódolat, melyet a mindentudó és igazmondó Isten iránt tanúsítunk. Mivel ilyen személyes hódolat szabad tett, melyet belátással, következtetéssel kikényszeríteni nem lehet, azért föltétlenül szükséges az akarat részvéte a hitben.« 4. Megerősíti állásfoglalásunkat az a tény is, hogy a hitelemzők az akaratműködés számára is keresnek és talál- nak indító okokat; keresik a hitre való kötelezettség okait és ezen kötelezettség végrehajtásának indító okait még külön a hihetőségi Ítélet után. Azt mondják, hogy az indító ok, mely a hitnek kötelező jelleget ad, Isten tekintélye a szó teljes jelentése szerint. Isten szava nemcsak azáltal nehezedik reánk, mert határtalan illetékessége és szavahihetősége kezes- kedik kinyilatkoztatása igazságáért, hanem azért is, mert 1 Religiöse Erkenntniss, II. 485. 1. 2 Dogmatik, n. 670. 3 Theol. Zeitfragen, V. 129. 1.
