Hittudományi Folyóirat 22. (1911)
Dr. Unterreiner József: Modern Krisztus-tanok
278 DR. UNTERREINER JÓZSEF. két minden egyén önmagában hord és érez. Világos, hogy ez a kereszténység mindenféle methaphysikát kivet magából, de annál több symbolumot nyújt, melybe a kifürkészhetetlen végtelent beleállítjuk s így szívünkhöz közelebb hozzuk. Jézus Krisztus is csak úgy lesz megközelíthető számunkra, ha ilyen symbolumba öltöztetjük, amint ép szívünk szükség- leteinek s vágyódásainak megfelel.1 Hát bizony furcsa Krisztus-tan ez, mely a Megváltót Buddhával s Mohameddel egy színvonalra emeli. S lehet-e ezek után még joguk arra, hogy vallásukat symbolikus Krisztusával különbnek, többnek tartsák egyéb vallásos szektáknál ? Vagy ezzel a Krisztussal akarják a világot meghódítani ? Ügy hisszük, a siker legcsekélyebb reményé- vei sem kecsegtethetik magukat. Korunk sokkal materialisti- kusabb, semhogy felülne ezeknek a symbolumoknak. Érthető tehát, 11a a helyzet a gyakorlatban másként alakul, mint az elméletben. Mivel ilyen a vallásuk s mert a gyakorlati élet szempontjából értéke egyáltalában nincsen, innen van, hogy körükben ép gyakorlatilag csődöt mond a kereszténység. Ellenszenv s közömbösség szállj a meg a kedélyeket minden- felé azon vallás iránt, mely a mindennapi élet számára semmi- féle támaszt nem nyújt. Ily módon azután igazat kell adnunk D. Fr. Straussnak, midőn »Der alte u. der neue Glaube« (1875) című művében sokak nevében bevallotta : »Wir sind keine Christen mehr.« íme, hová vezetnek Kantnak a vallási megismerésre vonatkozó elvei. A vallási igazságoknak tudó- mányos s bizonyossággal való megismerhetőségén kételked- vén, eljut a vallási közömbösségig. Miért is törődjünk olyan dolgokkal, amelyekről úgysem tudhatunk semmi bizonyosat, de amelyeknél annál nagyobb tere nyílik a képzelet szabad 1-sapongásának ! ? II. A protestáns hittudósok józanabb részének azonban nem kell ilyen képzeletileg alakult Krisztus, akiről tán ép azok tudják legkevésbbé, hogy kicsoda s micsoda, akiknek 1 V. ö. Paulsen : Phil. mii. 46., Ziegler i. m. 14—16.
