Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

Irodalmi értesítő

IRODALMI ÉRTESÍTŐ.

265

erkölcsi élet alapjáról. Hivatkozik a modern írókra, meg־ cáfolja az ellenérveket.

Két istenérvvel foglalkozik. I. A boldogságra vágyódd ember érzi a legfőbb boldogságot adó Lény szükségességét; ez a természetes érzés nem hiábavaló, tehát van Isten. II. Érezzük szükségességét Istennek, ki az erkölcsi élet alapja, ez az érzés sem csalatkozhatik, következéskép létezik Isten. — Hat fejezetben tárgyalja a szerző az említett érve- két, melyeknek meggyőző ereje az olvasóra nem maradhat hatástalanul.

A tökéletes boldogságot mindenki óhajtja, bár külön- böző alakban, sokszor nagyon tévesen gondolják el egyesek. Van ugyan véges boldogság is, mely nemesíti az egyént, de vágyát nem elégíti ki teljesen. Oly nagy az ember, hogy csak Isten adhatja meg neki azt, ami után lelke sóvárog. Kultúrideálok, haladás, művészet, tudomány, technika stb. nem elégíthetik ki a Végtelenhez vágyódó lelket.

Ha nem volna Isten, céltalan lenne az emberi élet, legnemesebb ideáljaink holtak lennének, tiszta szeretetünk lángját a sír éjszakája nyelné el. Az igazság, szépség és jóság utáni vágyunk a végesség szűk ketrecébe lenne zárva, nagy lendülettel való szárnyalásra nem volna képes lelkünk.

Minden lénynek megvan a célja a természetben, minden vágy, ösztön találhat kielégítést, csak az Isten felé törekvő· ember élete volna céltalan ? ! Találóan mondja Sertillanges : ha a Marsról egy szárnyas ember kerülne hozzánk, bizo- nyosra vennők, hogy a' Marson van atmoszféra, mely a röpülést lehetővé teszi. Miért ne következtethetnénk hasonlóan, ha a léleknek a végtelenségbe szálló szárnyait észrevesszük ?

Stuart Mill tévesen állítja, hogy az örök élet utáni vágyunk egyszerűen élnivágyás. Az állatnak is van élet- fentartási ösztöne, de nem óhajt halhatatlan lenni.

Jörgensen, a volt pantheista, egyházunkba való meg- térése előtt átérezte, hogy minden törekvése üres Isten nélkül ; a boldogság reménye is ámítás Isten nélkül.