Hittudományi Folyóirat 22. (1911)
Dr. Schütz Antal: Az anyag mivoltáról
AZ ANYAG MIVOLTÁRÓL. 117 valamilyen formában a meghatározásba fölveszi azt, amit meg akar határozni. Be kell tehát érnünk jellemző mozza- natok kiemelésével és a szereplő tényezők tisztázásával. Akár a helyváltoztatást tekintjük, minő az elhajított kő repülése, akár a minőségi változásokat, minő a falevél sárgu- lása, akár azon gyökeresebb átalakulásokat, melyeket Aris- toteles lényegi átváltozásoknak nevez, minők a kémiai vegyülések és bomlások, akár azon még mélyebben járó- kát, melyeket keletkezés és elmúlás nevével illet, minden változásnál az elme kiragadhat két mozzanatot: egy kiinduló és egy végpontot,1 melyek nem azonosak. Minden változás ellentétek közt megy végbe ; csak az keletkezhetik, ami előbb nem volt — állapítja meg Aristoteles az előző böl- cselők nyomán.2 De egyben kiemeli, hogy minden váltó- zásnál a kiinduló állapotból átmegy valami a végállapotba. Érdekes, a görög bölcseletnek ez kezdettől fogva sark- tétele, melynek igazolását senki sem tartotta szükséges- nek. Legélesebben az epikureusok fejezték ki : όνδεν γίνεται εκ τον μη οντος, . . . ουδέ ν φείρεται εις τό μη ον ;3 s csak- nem szóról-szóra ebben a formában járja mindmáig : Rien ne se eréé, rien ne se perd. Óvatosabban, de alapjában ugyanezt fejezi ki szent Tamás :i Omne, quod quocumque modo mutatur, manet quoad aliquid, quoad aliquid transit. Ami a változás során a viszonylagos kezdő állapot- ból átmegy a viszonylagos végállapotba, amiből az új dolog keletkezik, ami a változás közepeit maradandó, azt az emberi alkotás analógiája szerint Platon s főként Aristoteles anyag- nak nevezi.5 De nem ismer-e a történelem komoly gondolkodókat, 1 Meghatározásuk viszonylagos. L. a szerző értekezését: Kéz- det és vég a világfolyamatban (1907) 15 kk. 2 Különösen Phys. I 5, III 5, V 1 stb. 3 Idézi Dior/. Laert. X 38 39. Svante Arrhenius Theorien der Chemie2 (1909) 11—13. tévesen vallja Empedoklest ezen elv atyjának, és alap nélkül emeli ki őt a többi görög bölcselő rovására. 4 S. Th. 1 9 1. 5 Piát. Phileb. 54 ; Arist.-re nézve lásd Baeumker Das Problem der Materie in der griechischen Philosophie (1890) 210 kk.
