Hittudományi Folyóirat 21. (1910)

Az Aquinói-Szent-Tamás-Társaságból

az öngyilkossággal szemben nem foglal el egészen rideg álláspontot. Mintha a szerző is egy kicsit Paulsennel tartana, »hogy nem lehetséges a saját életünk fenntartását minden körülmény között kötelességnek tekinteni«. Lehet, hogy téve- dek, de a hely (360. o.) egy kicsit homályos. Több erő, több élet és lelkesedés a mi szivünk vágya. S ha Szitnyai nem tudott több lelket verni belénk, mi azért merítünk az elhanyagolt forrásból élő vizet ! Budapest. Dr. Trikal József. 822 VEGYESEK. AZ A QUINÓI-SZENT-TAMÁS-TÁRSASÁGBÓL. Jegyzőkönyv, mely felvétetett az Aquinói-Szent-Tamás-Társaság 1910. október 5-ikén d. u. 5 órakor a központi papnevelő-intézet dísztermében tartott üléséről. Jelen voltak : dr. Székely István, dr. Kiss János, dr. Hanauer Á. István, dr. Schütz Antal, dr. Trikói József, dr. Zubriczky Aladár, dr. Acsay Antal, P. Hajós Szaniszló, Czecz Márton, Bihari Ferenc, Kadar Sándor és leánya, dr. Tóth-Szabó Pál, dr. Lukcsics József, Zimányi L. Mihály, dr. Lutter János, Zimányi Gyula, dr. Saly László, Nagy Lajos, Horváth József, dr. Marczell Mihály, Izsóf Alajos, Werdon Lajos, dr. Hász István, Hévey Gyula, Aubermann Miklós, dr. Tóth Kálmán, Hévey István, dr. Galcsek György, dr. Augusztin Béla, dr. Willmann Béla, Marjó Dénes, Siposs Ágost, Bartos István, dr. Makay Lajos, dr. Kornis Gyula és számos egyetemi hallgató. A gyűlést dr. Székely István egyetemi tanár, udvari tanácsos nyitotta meg s beszédében rámutatott a társulatnak gyakorlati szempontból is kiváló jelentőségére. Majd dr. Kiss János alelnök méltatta születése 100 éves évfordulója alkalmából a kiváló spanyol bölcselőt, Balmest. Utána dr. Hanauer István új alapító tagokat jelentett be, kiknek nemes áldozatkészsége, ha sok követőre talál, lehetővé fogja tenni a rég tervezett társulati közlönyt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom