Hittudományi Folyóirat 21. (1910)

Az Aquinói-Szent-Tamás-Társaságból

828 VEGYESEK. Ennek megtörténtével az elnök köszönetét mondott a״ felolvasónak és a megjelenteknek s az ülést bezárta. Kelt mint fent. a X. katholikus nagygyűlés alkalmából a Szent-István- Társulat, az Aquinói-Szent-Tamás-Társaság és az Országos Pázmány-Egyesület által 1910. november 14-ikén délelőtt 11-kor a Szent-István-Társulat dísztermében tartott egy üt- tes díszgyűlésről. A díszgyűlést dr. Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök, elnök megható szavakkal nyitotta meg, me- lyekben főleg A^árosy Gyula kalocsai érsek emlékének áldozott. Az a három társulat — mondotta a püspök — mely most ünnepet tart, más-más téren dolgozik, de a fegyverük közös : a toll. Mindegyik magas eszmék szolgálatában emeli fel tollát s a hármas tollú címer alatt, melyet bátran nevez- hetünk a három társulat közös címerének — küzdenek az isteni igazságokért. Ezután így folytatta : Engedjék meg, hogy ez alkalom- mai ünnepi beszéd helyett gyászfátyolt borítsak a mi bár- mastollú címerünkre s kegyelettel áldozzak Városy Gyula érsek emlékének. Nem emlékbeszédet akarok mondani, csak a hála adóját akarom leróni azért a nagylelkű feje- delmi pártolásért, mellyel e szent ügyet felkarolta. Felfogta, hogy ez a legmagasztosabb érdek, azért páratlanul pártolta s kitartott mellette mindvégig. Tartsa ébren kegyeletét minden igaz ember s akik nagyon szeretik az ügyet, amint szeretetükbe fogadták, úgy őrizzék emlékét. Hódítsanak tért az eszméi, sugározzék világossága s terjedjen a belátás, hogy e pajzsot, e címert viselni közös kötelesség ; közös bátorsággal, közös erővel álljunk e címer alatt, ihlessen meg mindenkit az ő lelke, mely érzékkel bírt Dr. Székely István, elnök. Dr. Hanauer A. István,. főtitkár. Értesítés

Next

/
Oldalképek
Tartalom