Hittudományi Folyóirat 21. (1910)

Dr. Metzger Márton: Sabbat és sabbatu

SABBAT ÉS SABATTU. 651 De ha ezen a napon mégis munkába fogott az assyr, ■nem bántotta meg isteneinek egyikét sem, tehát ezek a napok nem voltak semmiféle istennek szentelve. Ezen bizonyítékot az assyr-babylon bűnbánati zsoltárok- bán vélem feltétlenül bizonyító erővel feltalálhatni. Eme bűnbánati zsoltárok szépségét, ama alaki és tartalmi 9 rokonságot, mely köztük és a biblia psalmusai között szembe- szökő, — e helyen kifejteni nem fogom, noha felette csábító ; de kívül esik szerény értekezésem keretén. Mindamellett fogalmat alkothat magának róla bárki, ki az alább követ- kezőt elolvassa. Többet közölni azért nem tartottam szükségesnek, mert tartalmilag mögötte maradnak a közöltnek, bizonyító erejük tételem ellen semmi; mellette : a közöltét csak numerice támo- gatnák. Tartalmuk olyan, hogy egy k sem követelné annyira ama hiányzó kérdést vagy tételt, nrnt a »Surpu«, mely hiányzó kérdésre alapítom a »Surpu«-nak bizonyító erejét. Ezen büntkereső psalmusnak alkalmazása a következő volt. A sújtott ember, érte legyen akár vagyonában veszte- ség, akár egészségében vagy becsületében, elment az istenség elé. Ott a pap fogadta és elmondta, vagy felolvasta előtte, ha esetleg ezt maga, a segítséget kereső meg nem tette, a S u r p u-t. 1. Támasztott-e viszályt apa és fiú között ? 2. Támasztott-e viszályt fiú és apa között ? 3. Támasztott-e viszályt anya és leány között ? 4. Támasztott-e viszályt leány és anya között ? 5. Támasztott-e viszályt anyós és meny között ? 6. Támasztott-e viszályt meny és anyós között ? 7. Támasztott-e viszályt fivér és fivér között ? 8. Támasztott-e viszályt barát és barát között ? 9. Támasztott-e viszályt társ és társ között ? 10. A foglyot fogságban tartotta ? 11. A megkötözöttnek kötelékét nem oldotta fel ? 12. Bebörtönözöttől megvonta a napvilágot?

Next

/
Oldalképek
Tartalom