Hittudományi Folyóirat 21. (1910)
Irodalmi értesítő
638 IRODALMI ÉRTESÍTŐ. szerepelnek ezen kérdésben, mert szövetsej tjeiknél már igen nagy a munkafölosztás. Ezeknek embrióit széjjelvágták akkor, amikor még csak 2—4—8 sejtből állottak, amikor tehát, ha szabad így kifejezni magunkat, az egyes sejtek nem alárendelt szerveket képviseltek, hanem egy és ugyanazon lélek mindegyikben bennvolt. Szétvágás után két egyedet kaptak. Egyből lett kettő. Ha ez nem oszlás, akkor semmi sem az. Stuckner még máskép is igyekszik magyarázni állás- pontját : »Az egész kérdés érdemeit tekintve, leghelyesebb álláspontnak látszik az, hogy miután az állati lélek minden működésében belsőleg a szervezethez van kötve, s követ- kezőleg a cselekvések elve nem egy egyszerű lélek, mint önmagában levő teljes állag, hanem elvük egy összetett állag, melyben az állati lélek csak formális tényező, principium formale, mely cselekvésben és létezésben lényegileg az anyag- tói függ : Az állati lélek önmagában se nem egyszerű, se nem összetett, se nem osztható, se nem oszthatatlan, hanem ilyen vagy olyan vonatkozásban az egészhez, melynek a lélek egy alkotórésze, vagyis osztható vagy oszthatatlan per accidens, amennyiben az összetett állati egész osztható vagy oszthatatlan per se.« Dr. Stuckner bennünket az újság vádjával illetett. Részünkről nem is tagadjuk, hogy a terminológiát illetőleg van benne valami, de idézett szavaiból kifolyólag róla inkább el kell azt mondanunk. Szerinte tehát az állati lélek nem álló- mány, hanem csak a testtel együtt alkot állományt. Ez igazán újság, melyet az iskolás bölcselet nem ismer. Az iskolás bölcselet mindig megkülönböztette a substantia corporeát a materiálistól. A kettő között lényeges különbséget állított föl. Az állati lelket mindenkor substantiának, állomány- nak mondották ellentétben pl. a kő állományával, mely substantia corporea volt előttük. A kőnek alaki állományát sohasem mondották substantiának, de az állati lelket igenis annak tartották és tartják. így azután az a dr. Stuckner, aki bennünket az líjítás vádjával illet, bizony maga is beleesik.
