Hittudományi Folyóirat 21. (1910)

Az Aquinói-Szent-Tamás-Társaságból

410 VEGYESEK. Antal egy. tanárok, számos egyetemi hallgató. Erre az ülés főtárgya következett. Az elnök megnyitójában kegyeletes szavakkal emlékezik meg az elhunyt Bognár János kano- nokról, a Társulatnak volt elnökéről. Azután bejelenti, hogy dr. Demkó György egri kano- nők alapító tag lett és hogy a római szent-korona-ünnepen képviselte a Társaságot. Erre az ülés főtárgya következett. Dr. Wolkenberg Alajos felolvasta érdekes tanulmányát »Bölcseleti szabatosság a szónoklásban« címmel, melyben kifejti és csattanó példákkal megvilágítja a bölcselet sze- repét a szónoki beszéd szerkezetében, a magyarázásban s bizonyításban. A felolvasást eszmecsere követte, a következő lefo- lyással : Dr. Kiss János az inductiót felvezető és általánosító okoskodásnak mondja ; a behozás ily értelemben nem alkal- mazható. Ugyanő magyar mükifejezéseket ajánl az okos- kodás különböző módjaira (syllogismus = hármas levezető okoskodás, deductio = levezető okkötés, okoskodás, enthy- mema = csonka okkötés, epicheirema = bővített okkötés dilemma = szarvas okoskodás, soreites = láncos követ- keztetés.) Dr. Székely István is ellensége az idegen szók szertelen és gondatlan alkalmazásának, de mégis óvatosságot és mér- sékletet ajánl műszók átfordításánál ; a magyar szók olyanok legyenek, hogy bennük rá lehessen ismerni a szándékolt fogalomra s könnyen kezelhetők is legyenek. A beszédet nem mondhatni az ember lényegének, inkább az ember lényegéhez tartozónak. Azt sem mondaná, hogy a beszéd szerve teszi az embert emberré. A felolvasó viszonos észrevételei után az elnök az ülést bezárta. Kelt mint fent. Dr. Székely István, Jegyzetté: Dr. Hanauer A. István, elnök. főtitkár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom