Hittudományi Folyóirat 21. (1910)
Dr. Notter Antal: A szerzetesi szegénység jogi tartalma
34 DR. NŐTTEK ANTAL. »Quidquid acquirit monachus, monasterio acquirit׳, tartja a kánonjog. A szerzetes nem magának, hanem csak a kolostornak (rendtartománynak, szerzetnek) szerez tulaj- dönt valamely dolgon a maga szerző ügyletével vagy vala- mely tulajdonnak jogszabály folytán reá háramlása által. De vájjon ilyen körülmények közt lehet-e még egyáltalában azt mondani, hogy a szerzetes szerez s hogy a szerzetesnek van tulajdonszerző (pl. öröklési) képessége ? Létezik-e olyan tulajdonszerző képesség, melynél az, aki szerez, egy pilla- natra sem lesz maga tulajdonos ? Nem kell-e inkább azt mondani : nem a szerzetesnek van tulajdonszerző képessége, hanem az ő kolostorának (rendtartományának, szerzetének) van tulajdonszerző képessége s hogy a kolostor (rendtarto- mány, szerzet) szerez a szerzetes személyéhez fűződő vala- mely jogcímen s a szerzetes személyéhez tapadó valamely szerzésmód által ? S ha ekkép áll a dolog, miképen lehet ezt a tényt helyes jogi alakba foglalni ? dolgot a konvent vagyonába bekeblezni tartozik. A szerzetes tehát valóságos tulajdonossá lesz, de kötelezve van arra, hogy ne maradjon tulajdonos, hanem átadás által a konventet tegye tulajdonossá, amire a konventnek kötelmi igénye van. Az osztrák Pachmann (Kirchenrecht L. 399. s. köv. 1.) csakugyan így magyarázta a trienti zsinat szóban forgó decretumát. Eszerint az ünnepélyes professiót tett szerzetes és az egyszerű fogadalmas közt a tulajdonszerzésben az volna a különbség, hogy bár mindkettő tulajdonosává lesz az általa szerzett dolgoknak, az ünnepélyes fogadalmat tett szerzetes köteles a maga tulajdonát mindig esetről-esetre átruházni a konventre, holott az egyszerű fogadalmas a tulajdont s ezzel együtt a dolog állaga fölött való rendelkezést megtarthatja s csak a birtokot s a haszonélvezet, illetőleg használat jogát köteles a konventre átruházni. Az ünnepélyes fogadalmat tett szerzetes tulajdonszerzésének kérdése ily értelmezés mellett világos és érthető volna, csakhogy az az esetről-esetre való kötelező tulajdonátruházás, éjjen mert kötelező, mégis gondolatnak mesterkélt s emellett az ünnepélyes professiót tett szerzetesben olyan rendelkező képességet tételez föl, minővel az máskülönben nem bir. Ezért jobb, ha csatlakozunk ahhoz az általános felfogáshoz, hogy az ünnepélyes professiót tett szerzetes, midőn tulajdont szerez, egy pillanatra sem válik maga tulajdonossá, hanem közvetlenül a szerzet lesz tulajdonossá. Ez a tény azután az, ami magyarázatra szorul s aminek magyarázatát fent megkísértjük.
