Hittudományi Folyóirat 21. (1910)
Dr. Unterreiner József: A személyes Isten megismerése és a modernismus
το DB. UNTERREINER JÓZSEF. Találunk majd ott egy bizonyos törekvést : »action«,1 mely egyesek magyarázata szerint nem egyéb, mint az aka- rati világnak egy affektusa minden iránt, ami az embert tökéletesítheti, ami nagyobb javára van.1 2 »Az értelem helyett a gyakorlatban és az ennek alapját tevő akarati világban kell az egyedül szükséges dolog számára az erkölcsi bizonyos- ság alapjait keresnünk. Az akarat törekvéseiben kell azt a kap- csőt megtalálnunk, amely megmutatja, hogy ide a természet rendje szerint is valaminek be kell kapcsolódnia, hogy az ember teljes legyen. Ez a törekvés az eszményi ember kiala- kítása önmagámban«.3 Ezen bennünk lévő törekvés, dacára annak, hogy immanens, mégis összekapcsol bennünket a valóságos világgal. Sőt, csak annyiban van jogom e külső világ objectivitásáról beszélnem, amennyiben bennem ama törekvés megvan, de amely utóvégre is postulatumként követeli a tárgyak tényleges létezését. Mert — így érvelnek praktikus eszükkel — az embernek tökéletességre, eszményi kialakulásra törekednie kell. Már pedig minden cselekedet és törekvés megköveteli tárgyát. A fizikai rendben ennél- fogva szükségét érezzük olyan dolgoknak, melyek fizikai javunkra szolgálnak. Továbbá szükségét érezzük az embe- reknek, mert magunktól elégtelenek vagyunk szellemi életünk kialakítására.4 Végül ugyanezen eszményiségre való 1 »Par ce mot (d’action) il faut entendre l’acte concret de la pensée vivante qui no us exprime á nous-méme avec tout le reste, sans que nous égalions jamais la moindre de nos idées, aussi bien que l’initiative, par laquelle nos instincts, nos désirs et nos intentions s’expriment dans tout le reste, sans que notre effort perpétuellement renouvelé, pour nous attaindre, nous égale ä nous-méme«. (Les Ann. t. 34, 144.) 2 P. Schwalm p. o. így ír : »L’action c’est le libre choix par la volonté humaine de tout ce, que réclame le bien complet, dönt eile subit necessairement au plus intime d’elle-méme, en tous et ehacun de ses vouloirs particuliers, l’attrait capital et nécessaire.« (Revue tho- miste, IV. 418.) 3 Igy Zubriczky dr. i. m. 116. 1. 4 »Az emberben — ki önmagéra hagyatva, kínzóan érzi tehe- tétlenségét és kielégítetlenségét — végre teljes eleven erővel meg
