Hittudományi Folyóirat 21. (1910)
Szohurek Antal: A lelkipásztor kellékei és működése sz. Pál lelkipásztori levelei szerint
A LELKIPÁSZTOR KELLÉKEI ÉS MŰKÖDÉSE STB. 123 mint Isten sáfárának . . . igaznak, szentnek, önmegtartózkodó- nak, a tanítás szerint való hiteles beszéd szorgalmas meg- tartójának, hogy inthessen üdvös tudomány által és az ellenmondókat megcáfolhassa«. (Tit. 1, 7—9.) Sz. Leó azt írja, hogy a papi méltóság annyira felül- múlja a királyságot, mint az összes csillagokat a fényes nap. Az emberáradatból életével magasan ki kell emelkednie, hogy példaképül szolgáljon a lelkipásztor. Amint a szeretet nélkül szűkölködő szív, minden egyéb jó érzése mellett is csak »zengő érc, pengő cimbalom«, ép úgy a lelkipásztor működése is, ha életével példa gyanánt elül nem jár. Nem lehet pásztora a lelkeknek, ha önmaga nem vezeti őket saját életével. A községben a hívek között egyik ezen, másik azon erkölcsi véteknek rabja, s ha a lelkipásztor bármelyik hibába esik, bármilyen gyöngeséget árul is el, ezzel megerősíti rossz hajlamaikban legalább is azokat, kik ugyanazon bűnökkel terhesek. Tehát a legkisebb hibának, véteknek is szomorú kihatásai lehetnek, amelyek erkölcsi romlást teremtenek. Azért int az apostol, hogy »feddhetetlennek« kell lennie a lelkipásztornak, »vétek nélkül kell lennie«. »Pro Christo legatione fungimur, tamquam Deo exhor- tante per nos«.1 Nem mondja a lelkipásztor a szent misé- ben : »Ez a Krisztus teste«, hanem »ez az én testem«. Nem azt mondja a keresztségben : »Ipse te baptisat«, hanem »ego te baptiso« . . . Nem azt mondja : »Isten bocsássa« . . ., hanem »ego te absolvo«. Azért írja az apostol, hogy úgy fogadták őt a hívek »sicut Christum ipsum«.2 Tehát Jézus Krisztus személyében működik a lelkipásztor, illetve a lelkipásztor személyében munkálkodik maga az Isten, Jézus Krisztus. Az Űr Isten az összes nők között egyet választott ki, akit érdemesített arra, hogy szent Fiát hordozza. S kiválasz- tóttá úgy, hogy már fogantatása első pillanatában is vétek 1 Kor. II. 5, 20. 3 Gál. 4, 14.