Hittudományi Folyóirat 20. (1909)

Irodalmi értesítő

744 IRODALMI ÉRTESÍTŐ. fegyelmi hatalmáról, a pecsétjogról, a világi karhatalom igénybevételére vonatkozó és a kérvényezési jog kérdéseiről szól. Mint. eme felsorolásból kivehető, szerző az autonómiára vonatkozó összes kérdéseket felöleli. Kiterjeszkedik úgy- szólván minden olyan egyházi és államjogi kérdésre, mely közelebbi vagy távolabbi összefüggésben áll a megalkotandó szervezettel. Felvilágosító tájékozást nyújt a munka az érdeklődő közönség igényeihez képest, habár nem is elégít- heti ki teljesen azokat, akik alaposabb és mélyebb történelmi vagy jogelméleti ismereteket óhajtanak e tárgyra nézve sze- rezni. Ezek önálló kutatásra vagy más mélyebben járó szak- munkákra vannak továbbra is utalva. Végzetes fogyatkozása szerintünk Melichár könyvének az a körülmény, hogy csak az 1870—71. évi kongresszus szervezeti szabályait és az 1897. évi kongresszus 27-es bizottsági többségének szervezeti javaslatában kifejezésre jutó álláspontot ismerteti és boncol- gatja, ellenben az 1902. március 11-én elfogadott hivatalos szervezeti javaslatot teljesen figyelmen kívül hagyja. Ez az eljárás nagyban csökkenti, sőt úgyszólván teljesen lerontja Melichár könyvének használhatóságát, gyakorlati értékét s bizonyos mértékben az anakronizmus bélyegét üti rá. Jelen viszonyok között csak akkor szolgálna Melichár könyve az autonómiai kérdésekben útmutató vademecum és tájékoztató kalauz gyanánt, ha az 1870—71. évi első kongresszus elaborátumát, továbbá az 1897—1902. évi második kongresszus (140 §-ból álló) javaslatát, valamint ugyanezen második kongresszusnak véglegesen elfogadott (207 §-ra kibővült) szervezet-javaslatát, vagy legalább is az első és harmadik helyen felsorolt elaborátu mókát pár- huzamosan egybevetve tárgyalta volna. így azonban e téren mozgó fejtegetései archaisztikus jelleggel bírnak, nincsenek á jour, nem állnak a jelenlegi igények és követelmények szín- vonalán. Mindazonáltal nagy haszonnal lapozgathatják kivált- képen az ügy iránt érdeklődő világiak Melichár könyvét, mert az imént érintett lényegesebb és alább felhozandó

Next

/
Oldalképek
Tartalom