Hittudományi Folyóirat 20. (1909)

Irodalmi értesítő

IRODALMI ÉRTESÍTŐ.

733

tovább nem vitte s igen messze van az idő, hogy a termé- szetes kifejlődés természettudományi igazságképen elénk állítható legyen. A lények egymásutánját illetőleg, bár Haeckel már befejezett dolognak tartja, — de a képzelet 8 más egyebeknek mily nekilendítésével ! — a genealogikus egymásután még nincs megállapítva ; nagy hézagok vannak benne ; az embernek a közös fejlődésbe foglalása csak óhaj inkább, mint természettudományilag megállapított tény. A fejlődés mikéntje szintén csak probléma, próbálgatás, tapogatózás csupán, mely még messze áll az igazság fel- ismerésétől.

Ekként biztos alapot teremtve további kutatásai szá- mára, áttér a Gór ka által megtámadott s a hit birodalmába utasított mózesi teremtéstörténet védelmére, mely a szár- mazástan kizárólagos uralomra jutásával lekerült volna végleg a napirendről a tudományos világban. Pedig nem. Bár vall- hatom a származástant, mert igazsága lehetőségét a kutatások valószínűvé teszik, vallom Mózest is, mert igaz. A kettő között, eltekintve a mózesi előadásnak a mai asztronómiával bámulatos egyezésétől, melyre a szerző rámutat, ellentét nincsen. Miért ? Azért, mert Mózes nem természettudományt írt, előadása nem származástan, hanem vallástanítás, vagy ha úgy tetszik, természetbölcselet, mely a lét és élet eredeté- ről oktat. Ö sem a fajok állandóságáról, sem azok változé- konyságáról nem beszél, azokról a természettudomány beszél : Mózes vallástanítói hivatásához híven arra ad kielégítő feleletet : honnan a világ, mi a létező lények kezdete. Más téren mozog Mózes, s ismét más téren a származástan ; Mózes a Teremtőt mutatja be, a származástan a szervezetek további kifejlődését kutatja: »vájjon hogyan kerülhetnek ellen- mondásba, mikor tárgyalásukban nem is találkoznak ?«

íme, figyelemben tartva a származástannak p a mózesi teremtéstörténetnek sajátos külön jellegét, sok félreértés- nek lehet elejét venni. A helyes megkülönböztetéshez való hű ragaszkodás nagyban segíti tudósunkat az eszmék további megvilágításában, nevezetesen azzal, hogy a szár- mazástant elválasztandónak tartja a világnézlettől. Ez a kettő