Hittudományi Folyóirat 20. (1909)

Nyőgér Antal: Urunk feltámadása

URUNK FÖLTÁMADÁSA.

63

E történet elbeszélésénél sz. Márkus és sz. Lukács még odajegyzik, hogy az Űr Jézus keményen megtiltotta e csuda kihiresztelését. Mért tette ezt Jézus ? Az egyéb okokon kívül e tilalom azt is látszik értetni, hogy az irgalom nagyban is működött itt közre e jel cselekvésekor.

Az irgalom indította őt ugyanez alkalommal meg- gyógyítani a tizenkét esztendőn át vérfolyásban szenvedett asszonyt.

»Bízzál, leányom, a te hited meggyógyított téged, menj békével.«1

Vagyis, bízzál csak erősen, mert az irgalomra számi- tottál, az irgalom, a szánalom csudát tenni veled késztette az én mindenhatóságomat.

Alighogy eltávozott Jairus házából, két vak ember követé őt és ezek épen az ő commiseratiójára apellálván, kiáltanak : »Dávidnak fia, könyörülj rajtunk !«1 2 és csudásan meggyó- gyítá őket.

E csudát ismét szigorúan megtiltá hirdetni nekik, úgy látszik, épen ez okból is tette azt, hogy nem a nyílt úton, a sokaság előtt, hanem otthon, a közönség tekintete elől elvonultan mívelte a csudát, amiből az indító irgalom a szerencsétlenek iránt annál is inkább kitűnik.

A naimi özvegy asszonynak egyetlenszülött fiát, amikor föltámasztotta, az evangélista itt ki is teszi az e csuda- tételre indító okot, az Űr Jézusban fölkelt szánalmat : »És látván őtet (a keseredett anyát), Jézus érzékenyen meg- illetődvén rajta, mondá neki : »Ne sírj.«3

Jeruzsálemben, Bethesda-fürdőben, Jézus csudásan meggyógyította a harmincnyolc esztendő óta nyavalyáskodó embert, mert megsajnálta őt, hogy oly súlyos nyavalyában, elhagyottan kínlódik , nem lévén módja ápoltatni magát és mivel nem találkozott iránta jószívű, aki belesegítette volna

1 Máté, 9., 22. Márk. 5., 34. Luk. 8., 48.

2 Máté, 9., 27—30.

3 Luk. 7., 13.